Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

aki a templomból jött. S azok közt is, akikkel máskor játszott. Kétségtelenül van alapunk arra a feltevésre, illetve következtetésre, hogy az iskola nevelőtestületének megfelelő a tájékozottsága mindenről, ami a templomban folyik. Az is bizonyos, hogy az albertfalvai szülők és gyermekek ellenzékiségérc bátorító hatása van annak, ha a nevelőtestület köztudomás szerint: aktívan vagy hallgatólagosan segíti Teész atya mozgalmát. 5. A Kucsera előtt felügyeletre kijött nevelő alsó tagozaton taníthat, mivel csapatai kisebb fiúgyennekekből álltak. (3-4 szülő várta gyermekét, hogy hazavezesse. Ilyet csak kisebb gyermekekkel szoktak tenni a szülők.) Nevét nem sikerült megtudnom. MÁJUS 1. Ma reggel ki akartam utazni újra Albertfalvára, hogy az elsőpénteki gyónást és áldozást megfigyeljem. Sajnos, a 3-as autóbusz nem indult. Hírek jöttek, hogy indul. Végül arról értesítették a várakozókat, hogy nem indul mégsem. Ekkor a HÉV-vel próbálkoztam, de az is nagyon sokára indult. Későn érkeztem. Már csak 4-6 gyermek áldozott s vagy 20 gyermek volt - szülőkkel - a templomban. Meg a ministránsok 5-en. Ugyanazok az arcok, akiket tegnap láttam. A ministránsok nagyon ki voltak képezve a tcrdhajtás, főhajtás külsőségeire. Ez úgy hatott, mintha volt katonatiszttől kaptak volna kiképzést. De a fiúknak nyilvánvalóan tetszett ez a szereplés. Egy hazatérő csoportban szóba kerülhetett az esti mise. Egy lány ugrálva kérte édesanyját, hogy eljöhessen az esti misére. „Nagyon szeretek templomban lenni." Erre a társaságban lévő 3 lány is fogadkozott, hogy ők is eljönnek az esti misére, mert az különösen szép. Tanulság: a felszínesség meglehetősen általános a lánygyermekekben. Könnyű felhasználni ezt a reakciósoknak a reakció javára. Már csak öregasszonyok jöttek ki a templomból. Kettővel beszédbe elegyedtem. Említettem: Milyen fájó, hogy már az elsőpénteki ájtatosságokat is csökkentik a hatóságok intézkedései. „Kár, de azért nem fognak ki rajtunk. A mi unokáink vallásosabbak, jobban tisztelik a legméltóságosabb oltáriszentséget még nálunk is, pedig mi fiatalon és egész életünkben nagyon vallásosak voltunk." Most azt mondtam: „Az iskolák remélhetőleg nem akadályozzák már, hogy a gyermekek templomba járjanak?" „Nekünk már nincs iskolás gyermek unokánk. Iparostanuló unokáink vannak; azokat próbálják istentelenségre nevelni. De már ott sem merik nagyon erőltetni ezt... Azt beszélik, hogy vannak itt tanítónők, akik keresztet vetnek a templom előtt, mikor bemennek az iskolába." így folytattam: „Látszik, hogy jó igazgató van ebben az iskolában. Nem díszítették fel az épületet. Csak két rongyos zászlót tűztek ki. A vörös zászló annyira kifakult már, hogy mindennek lehet mondani, csak vörösnek nem." - „Hát ez nagyon ócska. De ennél nem érdemelnek jobbat, mivel üldözik a papokat." Az iskolaépület ugyanis feltűnően dekorálatlan volt. Nemcsak drapéria s kép nem volt a nagy, szép épületen, de a két zászló is szánalmas volt. A vörös zászló nagyon régen lehetett vörös, a nemzetiszínüt pedig felcsavarták. Talán szakadtságát takarták el így. Az ablakokban még papírszalagot sem húztak keresztül. Nemcsak az ötlette-