Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
1953. február 8-i jelentés FEBRUÁR 8. Galla Folbát foglalkoztatja, volt tábori főesperes, aki jelenleg nyugdíjban van. Nagy Ferenc lelkiigazgató és a többi tanárok világiaknak tartanak fogadóórát a központi szeminárium 5-6 szobá\já]ban. - Pasztorizációval foglalkoznak, esketést, temetést, keresztelést beszélnek meg és a plébánia helyett ők végzik. 1953. III. 8-16-ig böjti ájtatosságot szerveznek: Nagy Józsefet hívták meg. Egyetemi ifjúság részére kell szer• 38 vezni. Az első szombati Mária-ájtatosság február 7-én volt a Bosnyák téri templomban. A templomban nem hirdették ki, hogy az ájtatosságot ki vezeti, s a beszédet ki mondja. A Bosnyák téri templomban is csak annyit tudtak, hogy Szabó Imre püspök végzi az ájtatosságot; a szónokról azok, akiket megkérdeztem, csak azt mondták, hogy egyik szerzetestanár. A szószékre azonban nem szerzetestanár ment fel, hanem Bády Ferenc apát. Bády megint alázatoskodó, cifrálkodó, a szocialista építés szellemétől idegen prédikációt tartott. A napi evangéliumrészletről azt mondta, hogy abban Krisztus a legdrágább kincseiről intézkedett. „íme a te anyád" szavakkal anyját adta oda a János apostol által megszemélyesített emberiségnek. „íme a te fiad" szavakkal az embereket adta oda Szűz Máriának. 39 Szűz Mária a töretlen, törhetetlen hit példaképe. A töretlen, törhetetlen hitre kell erőt merítenünk példájából. Ha önmagunkba nézünk, meg kell állapítanunk, hogy nagyon sokszor mutatkoztunk gyöngének hitünkben. Reménységünk sokban hasonlított az apátiához; szeretetünk meg főleg abban nyilvánult meg, hogy szerettük megbírálni embertársainkat. A mai élet tele van „bölcsekkel", akik mindig bírálják Krisztus által nekik rendelt anyjukat: az anyaszentegyházat. Három éve emelte dogmává a Pápa Szűz Mária mennybemenetelének tanát. A „bölcsek" - álbölcsek, álkatolikusok - arról beszéltek, hogy ennek kihirdetése nem volt diplomatikus cselekedet a Pápa részéről, aminthogy a pápai csalhatatlanság dogmájának 41 kihirdetésekor azt vitatták, hogy ez megakadályozója a keresztény felekezetek közeledésének. Az ilyen vitatkozók helyett igazi katolikusokra van szüksége a mai életnek. Az igazi katolikusok az egyház útján, Róma útján keresik az igazságot minden kérdésben. Erősítjük a szilárd meggyőződést a Pápa csalhatatlanságában. Életük legfőbb tartalma: az imádság. A munkát embertársaik javára és Isten dicsőségére végzik. Imával indulnak el napi munkájuknak, s mihelyt annak verítékét letörlik, 38 Szerényi Sándor utólagos bejegyzése. Az utolsó mondattal Szerényi arra utalt, hogy meg kell szerveznie az egyetemisták elvonását a böjti ájtatosságról. 39 Jn 19,25 40 1950. november l-jén mondta ki a pápa Szűz Mária mennybemenetelének keresztény tanítását hittételként. „Mária, miután földi életét befejezte, testével és lelkével az égi dicsőségbe vétetett." 41 A pápai tévedhetetlenség (lat. infallibilitas) dogmáját az I. Vatikáni Zsinat fogadta el 1870. július 18-án.