Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)
II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI
Szeretnék jövő vasárnap lényegesen előrejutni a helyzet tisztázásában. Főleg a vezérek személyét illetően. Ennek a tájékoztatómnak tanulságai: a) A leánymozgalom nagyméretű, mert a nagylányok 2-3 misére oszolva jelennek meg. b) A kislányok mozgalmának talán ez volt első nyilvános, vagy legalábbis kezdeti megmutatkozása. Fiúmozgalom is készülőben lehet. A bátortalan fiúkat a sekrestyés irányította be a szentélybe. A fiúk a 8 órai mise végén Endrefalvynál gyóntak. c) A 8 órai mise után egy csoport nagylány (5-en voltak) bement a piarista ház kapuján. Nem valószínű, hogy vasárnap ráérne Makiári vagy más volt szerzetes foglalkozni velük. De lehet. Lehet azonban, hogy a piarista ház I. era. 12. sz. termében lévő állásközvetítőben tartottak hivatalos órát. (Azt hiszem, ma is megvan ez az intézmény.) Hogy felmentek, az jele élcsapati minőségüknek. d) Élcsapattá, elitcsapattá akarják tenni a kislányok egyesülését is. Ez templomi viselkedésükből és mise utáni rendelkezéseikből látszik. 2. Szombaton 1/2 6 órakor jelen voltam a városmajori gyermeklitániára érkező iskolások- főleg 6-8 évesek - gyülekezésén. Több gyermek érkezett a szokottnál s jóval több szülő. A volt ferences „diáknevelő" pap a gyermekek számára értelmetlenül, érdektelenül beszél. A szülők mégis elégedettek vele. (Az osztályharc mai helyzetében minden tetszik nekik, ami reakciós.) A gyermekek litánia előtt és után igen vadul játszanak, talán azért, hogy ne fázzanak. Két úttörő nyakkendős fiú valami ólmot kötött az úttörőnyakkendő végébe s nagyon hősködött, pattogtatott. (Néhány úttörő mindig van ebben a templomban.) Egy fiút megkérdeztem, hogy melyik iskolába jár. „Legtöbben az Attila utcaiból vagyunk." A papnak egy kitérése jellemző. Azt mondta: „Ez gyermeklitánia, nem pedig esti hitoktatás. Ha hitoktatás lenne, úgy nemcsak magyarázna a tisztelendő bácsi, de feleltetne is. Aztán még osztályozni is kellene. S ha valaki hiányzik, azt igazolni kellene, mint az iskolában." 3. Az Egyetemi-templom zsúfolásig megtelt ma is, a „lelkiigazgató" Nagy Ferenc déli fél 1 órai konferenciabeszédére. Igen sok az egyetemista fiú és lány. Az ember csodálkozik, hogy ilyen sok a nagyon jól öltözött reakciós. Mise előtt egyik csoportban, ahol 4-5 fiatal lány s két idősebb férfi volt, arról beszéltek, hogy most veszik számba a Knézich utcai leánygimnáziumban is a IV. osztályosok pályaválasztását. „Végeredményben most is vannak embereink, s megvan a lehetőség arra, hogy lányaink és fiaink arra az egyetemi fakultásra jussanak be, ahova akarnak. Tavaly 100%-osan sikerült ez. Most legfeljebb valamivel esik a %." - Az ember arra gondol, hogy Nagy Ferenc helyett inkább Bády kellene a kispapok lelkiigazgatójának. Vagy legalábbis változnia kellene Nagy Ferenc tónusának. Az imádságról tartott beszédsorozatot. Mai beszédében (elejét nem hallottam) nem volt támadó élű konkrét megjelölés.