Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
I. FEJEZET BEVEZETÉS
meg. 143 Valószínűleg július első felében el is készült a vádirat a volt miniszterelnök és ' ír 144 pártvezér ellen. A népügyész Imrédyt a népbírósági rendelet 11. §-ának l. pontja első és második bekezdésébe, és a 2., 4., 6. pontjába ütköző háborús bűntettekkel, valamint a 15. § 1. és 4., továbbá 17. § 2. és 3. pontjába ütköző népellenes bűntettekkel vádolta meg. 145 A vádirat nyilván sürgetésre és sietséggel készült, s inkább publicisztikai, mint jogi szöveget tartalmazott. Lényegében Imrédy tevékenységének 1945-ben a közemlékezetben még eleven mozzanatait tekintette át, némi sajtóanyaggal kiegészítve. Időközben a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jóváhagyásával és közvetítésével megérkezett az amerikai hatóságokhoz a magyar kormány kérelme a háborús bűnösök listáján szereplő személyek kiadatására, amely 1945. szeptember végén a megvalósulás szakaszába jutott. Himler Márton az érintettekkel is közölte a várható fejleményt. Imrédy az értesülésre reagálva kijelentette, hogy nem ismeri el a hivatalban lévő magyar kormányt, de hajlandó „... a Nürnbergben székelő szövetséges bíróság elé állni". Himler azon kérdésére, hogy nem érzi-e „... magyar kötelességének, hogy alkalmat adjon a nemzetnek az ítélkezésre, amellyel azt igazolhatná a történelemnek és a világnak, hogy nem a nemzet a bűnös, hanem egyének, akiket megbüntettek a gonosztetteikért Imrédy lakonikus választ adott: „Nem hiszem, hogy ez kötelességem lenne, vagy ezzel valamit használnék." 14 Imrédyt - más politikai és katonai vezetőkkel együtt - 1945. október 3-án szállították vissza Budapestre. Perének módszeres előkészületei már az előző hónapban megkezdődtek. Október 8-9-cn kihallgatták a politikai rendőrségen, október 11-én pedig a népügyészségen. 147 Sem Imrédyvel, sem a többi háborús főbűnösnek tekintett személlyel szemben semmiféle kényszerítő eszközt nem alkalmaztak. Imrédy maga is elismerte, „... hogy nem bántották, sőt igen udvarias modorban hallgatták ki". Még arra is volt módja és energiája a fogságban, hogy kidolgozzon egy tervezetet „Az infláció elleni küzdelem elvei és eszközei" címmel. 148 I4J Uo. Ta 5148/1945. 144 Az okmány nyolcoldalas (1-8. p.) töredékét lásd. PIL 782. f. Horváth Zoltán iratai. 3. őe. 145 A 11. § 6. pontja a háborús propagandát kifejtőket, a 15. § 1. pontja a népellenes jogszabályokat kezdeményező vagy megalkotásukban részt vevő minisztereket, országgyűlési képviselőket és vezető beosztású közalkalmazottakat nyilvánította bűnösnek. A 15.§ 4. pontja a faji és felekezeti gyűlölet terjesztését deklarálta büntetendő cselekménynek. A 17.§ 1. pontja szerint bűnös az, aki a 15. § 2. pontjában bűntettnek mondott cselekedeteket, így a nép egyes rétegeinek személyes szabadságát vagy testi épséget veszélyeztető tetteket nem akadályozott meg; a 17. § 2. pontja szerint bűnösnek tekinthető, aki belépett a Volksbundba, vagy valamely fasiszta pártban, szervezetben tisztséget vállalt, ill. tagként aktív működést fejtett ki. Lásd: A népbíráskodásról szóló 81/1945. m. e. sz.... rendelet... 27., 32., 34., 35. p. 146 Himler: i. m. 88. p. 147 Lásd jelen kiadvány II. fejezetének A per iratai c. bevezetését, az 1., 4. és 5. sz. dokumentumokat. A népbíróság szervezetérc és eljárására lásd Berend György: A Népbíráskodás. Acta Univcrsitatis Szegcdicnsis. Szeged, 1948. Különösen a 193. skk. - Lukács Tibor: A magyar népbírósági jog és a népbíróságok (1945-1950). Budapest, 1979, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó/Zrínyi Kiadó. Különösen a 109-149. és a 284-364. p. - Ujabban lásd Tilkovszky Lóránt: Vád, védelem, valóság. (Bäsch Ferenc a népbíróság előtt). Századok. 1996. 6. sz. 1393-1450. p. Sulyok Dezső: A magyar tragédia. N. J., 1954, Newark. 550. p. - Dr. Major Ákos: Népbíráskodás,
