Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
rendjet meg lehet és meg kell állapítani: az abszentisták birtokai, kötött birtokok, zsidó kézen vagy zsidó bérletben lévő birtokok, új szerzésű birtokok természetesen előbb veendők igénybe, mint az ősi, magánkézen lévő birtokok. Amellett birtoknagyság szerint is lehet distingválni. Először a nagyobb birtokoknak kell sorra kerülni, azután a kisebbeknek, mindenütt természetesen a helyi szükségletek figyelembevételével. Ezenkívül nagyobb birtokoknál az egyharmad részen túlmenőleg is lehetne alkalmazni a kisbérletbe adást. A telepítési törvényben provideált telepítést is meg kell gyorsítani megfelelőbb kisajátítási módozatokkal, a százszázalékos készpénzbeli kártalanításnak helyébe egyharmad részben más kártalanítási rendszer is léphetne (kötvények, vállalati részvények stb. formájában). 2.1 A házhelyakció és a falusi kislakásépítés igen nagy mértékben folytatandó. 3. / Cselédlakások rendbe hozása is célszerűen egészítené ki a kislakásépítési akciót. 4. / A mezőgazdasági nevelés és felügyelet, az értékesítés és ezeken keresztül a termelés felfokozása az eddiginél sokkal erélyesebben veendő kézbe. A rossz birtokkezelésre akár nagy, akár kisbirtokról van szó, hatékony ellenszerek keresendők. 5. / A földbirtok-politika keretében nagyobb arányú dunántúli telepítés viendő keresztül színmagyar telepesekkel. 6.1 A kisemberek, különösen a telepesek felszerelésére szolgáló hitelellátás megszervezendő. I. 1 Közmunkaprogram fokozása: további útépítések, vízimunkálatok, alumíniumgyártás stb. 8./ Mindezekre való tekintettel a hitelszervezetnek felügyelete, ellenőrzése és beállítása az említett és egyéb nemzeti célok hatékonyabb szolgálatára. 97 A szociális segítésnek egységes megszervezése az egész országban a mozgalom bekapcsolásával, hogy tényleg minden emberhez el tudjon jutni ez a szervezet, és viszont a hivatásos élősködés a jótékonyságból megszűnjön. 10./ Családvédelmi és szociális alap létesítése az által, hogy a gyermektelen és egy gyermekes családok vagyonára az állam mint öröklésre igényttartó örökös jelentkezzék. II. / Különböző módosítások az adórendszeren, amelyek a kisemberek és a családos emberek jobb helyzetbe hozását célozzák. 12. / A jövedelemadónak és vagyonadónak jobb kimunkálása és ebből a célból a közigazgatási bíróságnak zsűrivel való pótlása. A jövedelemadó kulcsának, a társulati adó rendszerének megreformálása. 13. / Erős árellenőrzésnek a kiépítése és egyes közfogyasztási cikkek árának mérséklése. (A cukornál már megkezdődött.) Abszentisták: birtokuktól távol élők. Kötött birtok: a tulajdonost egyáltalán nem vagy csak korlátozva illeti meg az elidegenítés vagy a megterhelés joga, pl. hitbizomány, egyházi birtok, koronajószág, vitézi telek.