Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
amelynek egyes kiemelkedő pontjait itt önök előtt nagy vonásokban végigvonultattam, forradalmi jelentőségű változásokat hoz létre a magyar életben. De ugyanúgy, mint Szent István tette, mi is ezt a munkát nem forradalmi úton akarjuk véghezvinni. Vagy ha úgy tetszik, mondhatjuk akár azt is, hogy forradalmat csinálunk, de csodás forradalmat, amelyet ha megvalósítunk, és úgy valósítunk meg, ahogy akarjuk, a történelemben példaként fogják emlegetni mint a huszadik századnak nagy magyar csodáját, amikor egy nemzet minden fia, a legnagyobbtól a legkisebbig, megérzi és meglátja az utat, amelyet követni kell, amikor nem egy osztály, nem egy párt, nem egy vidék, nem az idősebbek és nem a fiatalabbak verekszik ki sokszor türelmetlen és véres harcokban a maguk igazát és juttatják érvényre a megújulás akaratát és elgondolását, hanem a nemzetnek egésze ébred új életre és ki-ki önmagát legyőzve hozza meg áldozatát: a nagyok, a tehetősek, a naposabb oldalon lévők azzal, hogy vállalják a terheket, a kicsinyek, a szűkölködők, a várakozók és vágyakozók azzal, hogy fékezik türelmetlenségüket, és mind-mind elindulnak együtt a vezért, a mi kormányzó urunkat hűséggel követve azon az úton, amelyet a nemzetre egy ezredév óta vigyázó Gondviselés egyre kézzelfoghatóbban rajzol elénk. Hetek, hónapok óta figyelem ennek az országnak az életét olyan vártáról, ahonnan messze lehet látni, sokat olvastam, sok emberrel beszéltem és sok olyan beszédet is hallhattam, amely nem hozzám volt intézve és meghallottam olyan vágyakat és olyan beszédet is, amelyet talán el sem mondtak, hanem valahol a lélek mélyén elfojtottak. És ebből az a szilárd meggyőződés kristályosodott ki bennem, hogy elenyésző kivételektől eltekintve — akik mindkét végleten megtalálhatók — mi, magyarok, nem vagyunk olyan messze egymástól. Semmi esetre sem vagyunk olyan messze, hogy ne tudjunk együtt dolgozni, együtt érezni, különösen most, amikor nagyobb szükség van, mint valaha volt arra, hogy együtt meneteljünk. Programot adtam, sőt nemcsak azt: megvalósítást jelentettem be. Ennek a birtokában keresem a magyar kezeket, minden magyarul érző embernek a kezét, aki igaz lelkében vállalja, elfogadja a keresztény nemzeti, jobboldali szociális gondolat jegyében való megújulásnak ezt a programját, keresem és nem nézem azt, hogy milyen jelvényt hordott eddig. Nem a múltat kell most néznünk, hanem a jövőt, amely előttünk áll. Amikor ezt a szívem mélyéről fakadó kívánságot kimondom, az őszinteségnek és a tisztességes nyílt beszédnekjegyében azt is meg kell mondanom, hogy együtt csak úgy tudunk menetelni, eredményt csak úgy tudunk elérni, ha fegyelmet tartunk, ha megbecsüljük egymást és ha a szabályokat és a tekintélyt, amelyet Isten és hazánk törvényei szabtak elénk, tiszteljük. Nem akarok diktálni, de addig, amíg az első magyar ember, kormányzó urunk bizalmának és a többi alkotmányos tényező támogatásának birtokában ezen a helyen állok, vezetni kötelességem és eltökélt akaratom. Nem fojtom el a tárgyilagos bírálatnak a hangját, de a destrukciónak, a tekintélyrombolásnak és csak a pusztításra vezető ösztönök felkavarásának meg kell szűnnie, mert a bomlás miazmáival mérgezik a levegőt s mérgezett légkörben dolgozni lehetetlen. Ezért nekem és minisztertársaimnak kötelességünk, hogy a légkört tisztán tartsuk. Komolyak az idők és komolyak a szavaim. Erős a hitem és a reményem, hogy minden magyar fül megérti ezeket a szavakat, hogy a levegő tiszta marad, s nem fog