Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

történni az egyenesadó gerincét képező jövedelmi adónál is. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem azt a tényt, amelyet a jelen állapotok bírálói úgy látszik nem tudnak, hogy a jövedelmi adó kulcsa ma is már meglehetős progressziót mutat fel. A progresszió kulcsa mindamellett javítható és eredményesebbé tehető. Ezzel egyidejűleg az adómentes létminimum megállapításánál törekszünk olyan változtatást létrehozni, amely ezt a minimumot, különösen a több gyermekes családoknál, valóban hatékony védelemmé fejleszti ki. Nagy jelentőségű változtatást tervezünk továbbá a kivetés módjánál is, mert sajnos, azt a tapasztalatot szereztük, hogy az úgynevezett szabadfoglalkozások és nehezen ellenőrizhető jövedelmek bevallása sok esetben távol áll a valóságtól. Itt a kivetés jogi szabályozásának a merevségén kell enyhíteni és ezért a zsűri gondolatát fogjuk érvényesíteni, hasonlóan ahhoz, amint a bemházási hozzájárulásnál jogrendszerünkbe már be van vezetve. Ezzel az intézkedéssel, valamint a pénzügyi hatóságok adatgyűjtésének már a korábbi kormányok által megindított és szépen haladó tökéletesítésével el fogjuk érni, hogy a jövedelem- és vagyonadó- rendszerünk, amely papíron nagyban-egészben helyesnek mondható, - mint mondtam - inkább csak a progresszió kulcsának megállapításánál szorul javításra, a valóságban azonban egyenlőtlenül érvényesült, most a gyakorlati végrehajtásban is megfeleljen az igazságosság amaz eszményének, amelyet minden helyes adóztatásnak maga elé kell tűznie. A társulati adónak is új szabályozása készült, amelynek lényege, hogy kiküszöböljük a hiányosságokat és betömjük azokat a lyukakat, amelyeken keresztül az adóhatóságok ellenőrzése alól a jövedelmek kicsúszhattak. Úgy érzem, hogy mindezek után rá kell térnem azokra a kérdésekre, amelyek a gazdatársadalom életével vannak szoros összefüggésben, de amelyeknek jelentősége sok tekintetben kiemelkedik az agrárproblémák közül és egyetemes nemzeti sorskérdéssé válik. A földkérdésről van szó, arról a kérdésről, amelyről annyi vita hangzik el manapság, és amely nemcsak a falusi, de a városi lakosság érdeklődésének is homlokterében áll. Senkinek nem közömbös és a nemzet örök élete szempontjából is sorsdöntő jelentőségű, hogy kié a föld, kié az a magyar föld, amelynek mindnyájan, a város kövei közé szakadt fiai is ennek a nemzetnek, szolgái és szerelmesei vagyunk. Tagadhatatlan, talán senki által kétségbe nem vont tétel, hogy az irányzat a nagybirtokok csökkenése és a kisbirtokok szaporodása felé halad. Ez jól van így, mert minél többen vannak, akiknek a saját földjükben gyökerezik a lábuk, annál több az erős szálfa, amelyet a történelemben időnként végigvágtató viharok nem tudnak a talajból kitépni; annál több a kötőanyag, amely összeforrasztja és egyben ehhez a szentelt földhöz forrasztja a nemzet egyetemét. De mint minden átmenet, a nagybirtok formából a kisbirtok formába való átmenet is megrázkódtatásokkal és hátrányokkal jár. A földet nemcsak birtokolni, nemcsak szeretni, nemcsak művelni kell; hanem jól kell művelni. És különösen jól kell művelnünk nekünk, akiket a természet és a történelmi sors annyi egyéb kincstől fosztott meg, akiknek gazdagsága a két kezünk munkájában és ennek a földnek gyümölcsében rejlik. Vitathatatlanok azok az előnyök, amelyeket a nemzeti jövedelem szempontjából a jól kezelt nagybirtok tud nyújtani s világos, hogy ha a jól kezelt nagybir-