Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

III. FEJEZET DOKUMENTUMOK IMRÉDY BÉLA POLITIKAI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

nám, ha a rövidlejáratú belső állami adósságok visszafizetésére helyeznők a fősúlyt, mert a keretek szükség esetén újból feltölthetők, sőt ezzel valószínűleg a bizalmat is annyira megerősítenők, hogy nagyobb kölcsönmüveletek lebonyolításának útja is megnyílnék. Az útépítési kötelezőjegyek visszaváltása, a MÁV váltókölcsönének visszafizetése, kincstárjegyeknek beváltása s mindenekelőtt a szállítókkal szemben fennálló függő kötelezettségek sürgős, esetleg időelötti rendezése volnának azok a módok, amelyekkel az állam és a közületek rosszabb időkre levegőt tudnának maguknak csinálni. Közvetve mindezek a müveletek tehermentesítenék a jegybankot is, s ezáltal lehetővé tennék, hogy egy gazdasági visszaesés esetén a jegybank ismét rendelkezésre tudjon állani, míg a mai helyzetben a jegybank eme közvetett igénybevételének továbbfeszítése már a legkomolyabb következményekkel járhat. A rosszabb időre való előregondoskodás teoretice megkívánná azt is, hogy az adózó terheit könnyítsük, s ezzel a szükség esetén netán újból bekövetkező adótétel-emelésekre lehetőségeket biztosítsunk a kincstár számára. Sajnos a mai szociális és pénzügyi helyzetben ennek a tehercsökkentésnek a lehetőségét még egyáltalán nem látom, mert nemcsak új feladatokat kell politikai megfontolásokból kiindulva honorálnunk, hanem épp ezen célok jobb dotálhatása érdekében előbb az állam hitelének fokozatos visszaállítására is súlyt kell helyeznünk. Ez az utóbbi pedig újabb kiadásokatjelent, mert megkívánja a szünetelő állami adósságszolgálatnak a külföld irányában való részbeni felvételét és egyben a külföldi adósságok problémájának megoldása felé is az első határozottabb lépés megtételét. 7./ A tőkepolitikával már az előző ponttal kapcsolatban röviden foglalkoztam, de a pénzügyi kérdések kapcsán újból kitérek rá. A tőkeképződés problémáinak minden bonyolultsága mellett sem szabad azt az alapvető tételt szem elől téveszteni, hogy a tőke csak a termelésnek a fogyasztást meghaladó többletéből képződik. Mesterséges pénzszaporításból tőke közvetlenül nem származik. Lehet, sőt talán bizonyos gazdasági műveltség és fejlettség mellett valószínű, hogy egy szabadabb hitelezés, úgynevezett hitelkreáció, amely akár a jegybankok, akár a magánbankok részéről történhetik, ösztönzést ad a termelésnek, és pedig nagyobb ösztönzést, mint amekkora ösztönzést a fogyasztásnak szolgáltat úgy, hogy egy differenciális többlet előáll, és tényleges tőkegyarapodás következik be azon a hatáson felül, hogy a fogyasztás emelkedése az életstandardot is emeli. Azonban az ilyen hitelkreáció csak kismértékben, a meglévő tőkékhez viszonyítva azoknak csekély százalékában mehet végbe, mert különben a vásárlóerő és az anyagi javak közti viszonyt oly mértékben megzavarhatja, hogy pusztulás származna belőle. Minél szegényebb és gazdaságilag minél kevésbé művelt egy ország, annál kevésbé lehet tehát hitelkreáció révén eredményeket elérni, illetőleg annál nagyobb az ilyen eljárásnak a veszélye. A mérőeszköz, melyen leolvasható, hogy az ilyen hitelkiterjesztés veszélyes mértékben történik-e vagy nem, az árszínvonal állása és az exportképesség. Mind a két szempont gondos figyelemmel kísérése azt mutatja, hogy Magyarországon, ahol - mint említettem - szintén történ-