Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
vészesen lemaradunk és minden szociális mezben jelentkező külső befolyás ellen csak egyre védtelenebbek leszünk. A tragikus kettéhasadás „úri" és „nem úri" rétegre, az ebből eredő közszellem ellen gyorsan kell cselekedni, hogy egybeforrjon népünk és a benne szunnyadó erőket ki tudja fejteni sajátos egyéni élete védelmére és feladatai megoldására. A baloldali haladó gondolat a gyengeségi állapotban volt akkor, nemcsak idehaza. Reményt a haladásra csak egy népi rétegekre támaszkodó, azok javát szolgáló radikális jobboldali reformpolitikában láttam. Az „el ne késsünk" érzése lett egyre hatalmasabb bennem. Ez vitt olyan utak keresésére miniszterelnök koromban, melyek gyorsabb haladást ígértek, ez determinálta a MEP-ből való kilépésemet és ez határozta meg a szélsőjobb irányában kifejezésre jutott magatartásomat. Kétségtelen, hogy a népi erők jó része akkor szintén egy radikális jobboldali reformpolitikától várta sorsa jobbra fordulását. De vagy szervezetlen volt, vagy ha követeket vélt találni, ezeket a szélsőjobboldali pártokban, illetve mozgalmakban fedezte fel. Hogy ezeket az erőket egy megfelelő keretben egy józan reformpolitika tényezőjévé, hajtóerejévé tegyem, vallottam azt, hogy „amiben igazuk van", azt meg kell csinálni, de ugyanakkor túlzásaikkal és helytelen módszereikkel változatlanul élesen szembe kell fordulni. Ellenzéki koromban pedig jórészt az vezetett a MMP megalakítására, hogy meggátoljam a mindinkább konzervatív politikát képviselő és a várakozás veszélyes álláspontján megfeneklett MEP és a szélsőjobb között egy vákuum képződését, mert ha nincs, aki a józan jobboldali reformpolitikát - mindig alkotmányos eszközökkel - képviselné, akkor menthetetlen az ellentétek kiéleződése, és egy radikális jobboldali politikai irányzatból egykönnyen forradalmi megmozdulás fejlődhetett ki, amely hozzá nem értő és egyébként nem megfelelő vezetés alatt mérhetetlen és helyrehozhatatlan károkat okozhatott volna. Mivel azonban a reformok irányában való haladás ezzel a közbeugrással, amit a MMP megalakítása jelentett, még nem volt biztosítva, megkíséreltem a szélsőjobboldal értékesebb elemcinek az alkotmányos úton való konstruktív haladás irányába való megnyerését - ha lehet a vezetőkkel, ha nem lehet a vezetők nélkül. A vezetőkkel nem lehetett, azt előre éreztem, de a kísérletet - épp a jó szándék „ad oculos" 563 demonstrálására, le kellett folytatni. Ez az indoka a Nyilaskeresztes Párttal folyt 1941. évi őszi tárgyalásoknak. E tárgyalások meghiúsulta után a kapcsolat a Nyilaskeresztes Párttal nem maradt fenn, további megbeszéléseket soha nem folytattam vele, s a pártszövetség is csak az ellenzéki parlamenti együttműködés síkján maradt, míg végül az 1944. év tavaszán teljesen elhidegült a két párt (a disszidens nyilasok Magy[ar] Nemz[eti] Szocialista Pártja és a MMP) közötti viszony úgy, hogy május 20-án a pártszövetséget is felbontottuk. Egész politikai pályám vezető gondolata az volt, hogy a magyarság új népi életformájának megtalálását mozdítsam elő népi reformok útján. Az akkori, 1938-1942. évi Nyilvánvaló, szemmel látható. 416