Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

Erre is kapott feleletet a népbíróság a per anyagából: vádlottat a féktelen becsvágy és hatalomvágy sarkallta nemzetrontó cselekedeteiben. Más ember ugyanis, ha olyan körülmények között bukott volna meg miniszterelnökként, mint megbukott 1939. évi febmár hó 15-én dr. Imrédy Béla vádlott (megállapították róla, mint az első és második zsidótörvények kezdeményezőjéről, az akkori felfogás szerint azt a nagy bünt, hogy maga is zsidószármazású. Vagyis kiderült, hogy családi származása ugyanolyan hibában szenved, amelyet az említett törvények az állampolgárok nagy tömegénél igen súlyos konzekvenciákkal büntettek), eltűnt volna a politikai élet küzdőteréről. És mit cselekedett a vádlott? Mintha semmi sem történt volna; pártot alapít a nemzetiszocializmus jegyében; parlamenti szövetségre lép az egyik nyilas frakcióval, a nácikkal pedig parlamenten kívül dolgozik össze; hirdeti a féktelen antiszemitizmust és a háború továbbfolytatásának nemzetmegváltó szükségességét. S mindezt miért? Azért, hogy a németeknek tetsző dolgot cselekedvén, tőlük, általuk nyerje el, amit más úton elnyerni nem volt reménye, majdan a hatalom boldogító (őt boldogító) eszközeit. S nem rajta múlott, hogy álmai nem váltak valóra. Hanem azon, hogy az embertelen, gaz, barbár nácizmus vereséget szenvedett, azt megelőzően, hogy vádlott megkaphatta volna nemzetáruló magatartásának jutalmát. Ez a mindenáron való érvényesülési vágy adja a magyarázatát ama egyébként érthetetlen magatartásnak is, hogy régi elvbarátaival szakítva, magához nem illő, alantas gondolkodású jelentéktelen képességű személyekkel vette magát körül, és juttatta őket vezető pozícióba. Végül az ő lelkiségének lezüllését mutatják az alábbi tények is: Magyar politikus létére idegen hatalom képviselőjével, idegen szuronyok árnyékában, kormányalakításról és saját miniszterelnökségéről tárgyalt (és nem rajta múlott, hanem a kormányzó ellenállásán, hogy ennek a kormánynak nem ő lett a feje; ragaszkodott azonban, további támogatásának feltételéül, hogy saját pártjának egyik vezető tagja és bizalmas híve: Rátz Jenő legyen a helyettes miniszterelnök) azokban a napokban, amikor ezen idegen hatalom magyar állampolgárokat ellenkező politikai felfogásuk vagy származásuk miatt fogságba vetett, és hurcolt ki az országból, különböző koncentrációs táborokba. Politikusokat, újságírókat, közéleti férfiakat, munkáspárti és szakszervezeti vezetőket tartóztattak le és börtönözték be, zsúfoltak össze, mint legutolsó betörőket és gyilkosokat. Ezek közül néhánynak álljon itt a neve: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Rassay Károly, Sigray Antal, Györki Imre, Keresztes-Fischer Ferenc, Apponyi György, Pallavicini György, Szentiványi Lajos, Peyer Károly, Mónus Illés, Miliők Sándor, Baranyai Lipót, Parragi György, Bálint Imre, Zsolt Béla, Agai Béla, Dessewffy Gyula, Ballagi Ernő, Egyed Zoltán, Mohácsi Lajos, Barcs Imre, Klár Zoltán, Szerb Antal, Vida Jenő, Egry Aurél, Nyári Jenő, Dietz Károly, Guth György, Laky Dezső, Marosán György, Szélig Imre stb. stb. Amikor ezután sikerült a németeknek a hitvány magyarok segédletével a nemzetrontó Sztójay-kormányt megalakítani, a német és a magyar urak, köztük a vádlott is, örömünnepet ültek annak a vacsorának a keretében, amelyet a német Veesenmayer