Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
Erőszakos beavatkozást helytelenített. Kijelentette, hogy változást előidézni csak a kormányzó személyén keresztül lehet, a kormányzót kell meggyőzni a változás szükségességéről. Ugyanekkor rámutatott vádlott arra is, hogy Magyarországon hiányzik pld. a csapatok kiképzése, felszerelése, a hadianyag, és hogy az alapvető hibák korábbi eredetűek. (Jkv. 222. old.) A katonai helyzet is szóba került. Vádlott aggodalmait Veesenmayer igyekezett eloszlatni, ami nagyrészt sikerült is neki. (Veesenmayer Edmund, Szálasi Ferenc, Rátz Jenő, dr. Csia Sándor, Gál Csaba, dr. Bárczy István és dr. Gera József tanúk vallomásai a jkv. 101., 132-138., 163-166., 168., 170-172., 188., és 212. oldalai.) 532 Köztudomású, hogy a németek 1944. évi március hó 19-én fegyveres katonai erőkkel megszállták az országot, s maguknak tetsző kormányt alakítottak. Ettől az időtől kezdve, a német megszállás egész tartamára, Magyarország elvesztette szuverenitását. IV. 1./ A tényállás (III. fejezet) megállapításával kapcsolatosan a már megjelölt bizonyítékokon kívül a népbíróság még az alábbiakra utal: Ami a II. 1.a. pontban foglaltakat illeti, döntő súlyt tulajdonított az ott is hivatkozott Teleki Pál-féle levélnek: azt ugyanis az akkori felelős magyar miniszterelnök írta az államfőjéhez tájékoztatásul. Nem tehető fel tehát, hogy a levél ama kitétele, hogy: „..Ciano a 4-es conferenciát akarta összehívni. Imrédy fújta le az egészet és a tengely döntését akarta", 533 nem a legalaposabb megfontolás és a legjobb tudomás alapján íratott volna, annál kevésbé, mert Teleki Pál szakértői minőségben maga is részt vett az egész felvidéki kérdéskomplexum megoldásában, s így tehát a legalaposabban volt tájékoztatva annak részleteit illetőleg is. És ezzel a megállapítással nincs ellentétben, nem zárja ki ennek helyességét sem az X/2./ alatti Sárga Könyv tartalma, sem az, hogy az angolok és a franciák a kérdésben érdektelenségüket jelentették ki. A vádlott mint egy szuverén állam miniszterelnöke ezeknek ellenére is ragaszkodhatott volna a müncheni határozmányokhoz, vagy legalább is azt megkísérelhette volna. Tulajdonképpen maga vitte tehát a döntést a két hatalom elé azáltal is, hogy a már említett ellcnjavaslatban ilyen ajánlatot is tett a szlovákoknak. Neki ugyanis számolnia kellett azzal, hogy a szlovákok a javaslatot esetleg el is fogadják. De hogy a vádlott akarta a dolgok ilyen alakulását, bizonyítja még az is, hogy a III. 1 .a. pontban megállapított tényállás szerint a kormányzónak fegyveres döntést javasolt a kérdés megoldására, mert az - szerinte - a németekkel szemben erősebb pozíciót jelentett volna. Nem rajta múlott, hogy ez nem következett be. Ennek pedig, a Lásd a 204. sz. jegyzeteket. Lásd a 319. sz. jegyzeteket.
