Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

egy védtelen tömeget azzal, hogy ezt szabadon ütheted, verheted, vagyona, állása a tied, csinálj vele amit jól esik. Ezzel az erkölcstelen és immorális agitációjával, erkölcstelen és nem őszinte uszításával megpuhította, felmorzsolta a nemzet egész erkölcsi ellenállását. Ennek az uszításnak és ennek a lazításnak köszönhetjük azt, hogy akkor, amikor elkövetkezett a nemzet szamára a végveszedelem órája, a nemzet kénytelen volt az ellenállásra, mert ez az agitáció az erkölcsi erőt vonta ki ennek a nemzetnek az életéből. Nem volt itt ellenállás akkor, amikor arról volt szó, hogy a nemzet önállóságát és a nemzet szuverenitását nyíltan támadó külső erőkkel szemben fel kellett volna lépni. Az első kihallgatási napon a vádlott hozzá intézett kérdésemre azt mondotta - és ebben egyetértek vele —, hogy politikus elbírálásánál kétféle mérték van: a siker vagy az erkölcs. Azt talán még Imrédy Béla sem fogja állítani, hogy politikája sikerre vezetett. Nézzünk körül az országban, meglátjuk, hogy mi történt. Százezer és millió ember könnye, százezer és millió ember sírása mind Imrédy Béla lelkiismeretét ostromolja. Sikerre tehát politikája nem vezetett. Keressük meg, hogy volt-e erkölcs politikájában. Követett-e egy olyan utat, vezette-e őt egy olyan eszme, amelyet valami módon erkölcsileg menteni lehet. Körülvette magát a társadalom legsekélyesebb, legalantasabb elemeivel, körülvette magát az erkölcstelen, műveletlen, tudatlan, lelkiismeretlen dilettánsokkal. Alkalmunk volt itt meghallani azt, hogy kiálltak emberek nemzeti szocializmust hirdetni, és nem olvasták el a Mein Kampfot. Kiálltak emberek az ország sorsát intézni, és nem hallgatták meg az angol rádiót, mert nem érdekelte őket a másik oldal. Imrédy Béla, aki esztendőkön át érintkezésben állott az angolszász világgal, nem hallgatta meg az angol rádiót, mert félt attól, hogy talán felszabadulhat benne a lelkiismeret szava. O lázította és uszította ezt a népet addig, amíg tízezer és tízezer magyar katona került ki a Don mellé és a Volga mellé, hogy oktalanul, cél nélkül, egy hazug és hamis, a magyar nemzettől idegen eszme érdekében elpusztuljon, megfagyjon. Lázított gettóra, uszított a saját maga által jogtalannak és alaptalannak tartott primitív fajelmélet alapján emberek százezrei ellen. Előre megfontolt szándékkal uszított ellenük addig, amíg ezeket az embereket összeszedték, állat módra terelték ki ebből az országból és Auschwitzban legyilkolták őket, akkor, amikor a világ katolikus közvéleménye fennen és félreérthetetlenül tiltakozott mindaz ellen, ami ezen a téren Európában történt. Imrédy Béla katolikusnak vallotta magát. És mikor fogságba esett Németországban, tárcájában rózsafüzért találtak. Imrédy Béla eljárt a misékre, a katolikus nagygyűlésekre és beszédet mondott az Eucharisztikus Kongresszuson. Imrédy Béla katolikus volt addig, amíg úgy érezte, hogy ebből az ő számára szereplés és dicsőség származik. Amikor annak kellett volna a katolicizmusból következni, hogy katolikus emberhez méltó erkölcsi életet éljen, akkor már nem katolikus volt, hanem pogány. XI. Pius pápa kijelentette, nem az az igazi katolikus, aki misére és gyónni jár, hanem aki a keresztény erkölcs szellemében él. Ha nincs megkeresztelve, akkor is közelebb áll a katolikus egyházhoz, mint az, aki farizeus, álszent módon hirdeti a katolikus er-