Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

nak vallomása szerint is kétségtelen tehát, hogy a kezdeményezés ezen a téren Imrédy Bélától indult ki. De hivatkozom itt még mint bizonyítékra Sztójay Döme vallomására, amit a védő úr feltett kérdésére mondott. Először azt mondta, nem tud róla, hogy a bécsi döntésnek ilyeténképpen való megtörténtét a csehek kezdeményezték volna, következő válasza az volt, hogy nem tartja valószínűnek, hogy ez így történt volna, harmadik válasza pedig az volt, kizártnak tartja, hogy a csehek fordultak volna ilyen irányban a németekhez és olaszokhoz. Hivatkozom itt mint legfőbb bizonyítékra gróf Teleki Pálnak az iratokhoz csatolt levelére, amelyben világosan megmondja, hogy Ciano négyhatalmi döntést kívánt, Imrédy volt az, aki ezt lefújta. Sem Teleki helyes tudomásához, sem igazmondásához kétség nem fér. Teleki Pál részt vett ezeken a tanácskozásokon mint földrajzi és néprajzi szakértő, kétségtelen tehát, hogy helyes és közvetlen tudomása lehetett arról, mi történt ezen döntés alkalmával, és kétségtelen az is, hogy ezt a helyes tudomását később híven adta vissza, amikor a kormányzóhoz fordult egy levélben, hogy Werth javaslata ellen foglaljon állást. Ezt a Teleki-féle levelet, amelynek hitelességét a védelem egyébként kétségbe nem vonta, feltétlen bizonyítéknak kell elfogadni, és ezzel beigazolódik Imrédy Bélának e vádpontban való bűnössége. Áttérek most az antikomintern paktumhoz való csatlakozásra. Erre vonatkozóan élénken emlékezetünkben van még az a vallomás, amit Arnóthy-Jungerth Mihály tett a népbíróság előtt. Mindenesetre jellemző és érdekes az, hogy az akkori kormány meg sem kérdezte Magyarország moszkvai követét, hogy ilyen tárgyalásba bocsátkozott. Arnóthy-Jungerth tulajdonképpen Litvinovtól értesült erről a készülő lépésről, és a Litvinovval folytatott beszélgetés után figyelmeztette a magyar kormány [t], hogy ezt a végzetes lépést ne tegye. Ismerjük Jungerth vallomásából azt, milyen felháborodással és belső megsértődéssel fogadta Oroszország részünkről ezt a lépést. Nem helytálló a védelemnek az az érvelése, hogy ez kizárólag belpolitikai intézkedés volt. Litvinov kifejezést is adott annak, hogy Magyarország elvesztette önálló államiságát, egyszerűen beolvadt külpolitikai téren a német államba. Ennek adott kifejezést Oroszország, amikor megszüntette önálló magyarországi követségét, és berlini nagykövetét bízta meg azzal, hogy Magyarországon képviselje az orosz érdekeket. Igaz, hogy később Molotov ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy ez már bizonyos mértékig el van felejtve. Az is igaz, hogy ezt követően történt a szovjet köztársaságnak az a lépése, amellyel visszaadta Magyarországnak az 1848-as szabadságharc zászlait, mindezek ellenére kétségtelen azonban, hogy Magyarország részéről ez volt az első barátságtalan lépés a Szovjetunióval szemben, amely kihatását mindvégig megtartotta, s aminek csak logikus következményei voltak azok a lépések, amelyek később következtek. Ahogyan Arnóthy-Jungerth Mihály kifejezte magát, ez volt az első lépés a tragédia útján, és valóban elvitathatatlan tény, hogy Imrédy Béla, mint miniszterelnök nagymértékben elősegítette Magyarországnak a háborúba való belesodródását. Tehát az erre vonatkozó vád feltétlenül helyes. De éppen így helytáll az ebbe a csoportba tartozó utolsó vádpont, hogy a Sztójaykormányba történt belépésével ugyancsak elősegítette az országnak a háborúba való