Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
Vádlott kérdésére: Az antikomintern paktum megkötése után Litvinovval úgy beszéltem meg, hogy ne minősítsük a dolgot a diplomáciai viszony megszakításának, hanem csupán a közvetlen kapcsolat feloldásának. Később a követségeket visszaállították. Ennek rövid története a következő: Én Csákyval Moszkvából visszajövet összevesztem azért, mert aláírta a paktumot. Ugyanezen év júniusában Csáky mégis hivatott, és próbált rávenni, hogy magánemberként kíséreljem meg a diplomáciai kapcsolatok felvételének előkészítését a szovjettel. Én erre hajlandó voltam, de csak diplomáciai úton. Küldtem a varsói követünknek egy jegyzéket azzal, hogy adja át a varsói orosz nagykövetnek. Ebben a jegyzékben az volt, hogy a magyar kormány engem kért fel a két kormány közötti tárgyalások lefolytatására, és kéri tárgyalási helyül Varsót megjelölni. Körülbelül 15 nap múlva megjött az orosz kormány válasza, amely szerint hajlandó a tárgyalásokra, elfogad engem tárgyaló félként, de a tárgyalási hely nem Varsó, hanem Párizs lesz. Elmentem Párizsba, és a szovjet konnány delegátusával, Suriccal 468 rendeztem ezt az ügyet. Tanácsvezető bírónak a Bp. 305. §-ának 3. bekezdésében foglalt figyelmeztetés után vádlott a tanú vallomására észrevételt az alábbiakban tesz: IMRÉDY: A június 21-i minisztertanácson én a világ közvéleményének figyelembevételét ajánlottam, amire írásbeli adat is van. A népbíróság indítvány hiányában a tanú megesketését a Bp. 311. § 2. bekezdése alapján mellőzi. Belép Reményi-Schneller Lajos, 54 éves, budapesti születésű és lakos, jelenleg háborús bűntett miatt előzetes letartóztatásban van, volt pénzügyminiszter, érdektelen tanú, aki a Bp. 208. és 210. §-ának 2. bekezdésében foglalt törvényes figyelmeztetés után az alábbiakban tesz vallomást: REMÉNYI-SCHNELLER: Én a Sztójay-kormányban pénzügyminiszter voltam abban az időben, amikor a vádlott kb. két és fél hónapon keresztül gazdasági miniszteri tárcát viselt. E tárcát a németek valószínűleg azért forszírozták, hogy eredményesebben tudják folytatni a háborút. A vádlott feladata elméletileg csak az lett volna, hogyha differenciák merülnek fel az egyes gazdasági minisztériumok között, akkor ezeket kiegyenlítse és egy platformra hozza. Azt hallottam, hogy a németeknek is az volt a kívánságuk, hogy vádlott legyen ilyen csúcsminiszter. A közös platformra hozásra abból a célból lett volna szükség, hogy valamilyen döntés keresztülvihető legyen, és hogy rend legyen az országban. Végeredményben bizonyos konkrét kérdésekben döntésnek kellett történni akkor is, ha az ellentétes nézetek nem voltak összeegyeztethetők. A vádlottnak nem sikerült a célt megvalósítani, ez nem az ő tehetségén múlott, de a dolog természetében rejlik, hogy minden miniszter a saját hatáskörét félti, és Szuric, Jakov Zaharovics szovjet diplomata, 1934-től berlini, 1937-1940 között párizsi nagykövet.
