Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

politikája szembekerült, vagy legalább is a németek azt hitték, hogy szembekerült, az ő érdekükkel, abban a pillanatban tönkretették ők azzal, hogy a származási okiratokat a maguk részéről kiadták. Aggódva láttam azt a helyzetet, amikor Imrédy az ellenzéki oldalon ezeknek a belső motívumoknak és külső nyomásnak hatása alatt ennek a politikának útjára lépett, és én meg vagyok győződve arról, hogy a kormányok lehettek gyengék - és gyengék is voltak - lehettek gyávák, de az igazi felelősség az események kialakulásáért azokat terheli, akik ezeket a kormányokat a szélsőjobboldalon állva kényszerítették folytonos denunciálással és folytonos váddal, hogy nem egyenes politikát csinálnak -, engedékenységre a belső és külső politikában egyaránt. 1942. március 19-én mondotta cl Kállay bemutatkozó beszédét a Képviselőházban. A vádlott hozzászólásában

413 leszögezte Kállay beszédének azt a részét, amelyben az a szerencsétlen kitétel volt, hogy ez a háború a mi háborúnk, és követelte, hogy ennek konzekvenciáját levonva teljes energiával minden tartalékkal álljon be az ország a háborús frontba. Ugyanakkor magam próbáltam visszatartó hatást gyakorolni. Rámutattam az orosz határon folyó eseményekre, a románok részéről történő izgatásokra, és követeltem a hadsereg visszahozatalát. Jóformán lehetetlen volt elmondani a beszédet a szélsőjobboldal agresszív fellépése következtében. Ez a bevezetés determinálta végig a politikai életet az egész vonalon. Az egyik oldalon folytonos követelések hangzottak el, hogy a kormány hagyjon fel a kétszínű politikával, ami alatt az volt értendő, hogy minden anyagi és emberi tartalékot dobjon be a háborúba, a másik oldalon megnyugváshoz nem engedték a belső társadalmat a zsidókérdéssel kapcsolatban, dacára a már harmadik meghozott törvénynek. A mi részünkről egy kétségbeesett kísérlet folyt, hogy az országot ebből a rohanásból valamiképp vissza tudjuk tartani. Az 1944. március 19-e tett pontot erre a politikára. Egy politikusnak viselnie és vállalnia kell a maga politikájának következményeit. Meg kell mondanom, hogy az alatt a 14 hónap alatt, amíg koncentrációs táborban voltam, szégyellnem kellett magamat a lengyelekkel, szerbekkel, belgákkal, franciákkal, oroszokkal szemben, akik szemünkbe vágták azt, hogy Magyarország szolgailag végig kiszolgálta a német politikát, parancsra követett el kegyetlenségeket és atrocitásokat, és mi néhányunk ott levő személyén kívül nem tudtunk argumentumot felhozni ezzel szemben. A legfájdalmasabb az volt, hogy amikor 1944. március 19-én a főkapitányság épületébe átvittek bennünket Baranyai Lipóttal, Mónus Illéssel, Malasits Gézával, Csekonics Ivánnal, Sigray Antallal együtt az volt az érzésünk, lehetetlen, hogy magyar emberek ilyen körülmények között ne követeljék a németektől, hogy a Gestapo és az SS kivonuljanak Magyarországról, ha azt akarják, hogy a szövetségi szerződés fennmaradjon. El sem tudtuk képzelni, lehetséges legyen, hogy magyar politikus miniszteri tárcákról tárgyaljon, leüljön hivatalok osztogatásáról tárgyalni ugyanakkor, amikor magyar állampolgárok, magyar törvényhozók, mint legutolsó betörők vannak összefogva egy idegen hatalom által az ország fővárosában te413 KN 1939-1944. XIII. kötet, 103-108. p. 296