Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
Ezután közvetlenül kiment Németországba, és onnét visszajövet mi egy egészen megváltozott Imrédy Bélával találtuk szembe magunkat. Csodálatos változáson ment át, lassanként felvette ugyanazokat a politikai jelszavakat, amelyeket eddig a szélsőjobboldal hangoztatott. Összeesett ez az időszak Felső-Magyarország visszaszerzésének idejével, amikor egyidejűleg kezdett bizonyos diktatórikus irányban elhajlani. Valami harcos és diktatórikus gondolkodás vett rajta erőt. Ez rejtély volt előttünk, nem tudtuk megérteni, és csak a németországi impresszióknak tulajdonítottuk e változást, amely azonban igen komoly következményekkel járt. Egyrészt ugyanis felidézte a válságot Imrédy saját pártjában, másrészt ennek a válságnak eldőlése után már minden gátlás és fenntartás nélkül a szélsőjobboldali politika képviseletét vette át. Az akkoriban lezajlott válság közismert volt. Kiindult abból, hogy a párt egyes tagjai a miniszterelnök működésében diktatórikus törekvéseket láttak, emiatt szavazást provokáltak, a szavazás a többi ellenzéki párt szavazatával együtt kisebbségbe hozta a kormányt, a kormány lemondott. Ezután megindult az audienciák sora, cs ezek során nekem is alkalmam volt a magam álláspontját kifejteni. Mindnyájuknak az volt a meggyőződése, hogy Imrédy, már csak a parlamentáris alkotmányos felfogásnak megfelelően is, nem fog új megbízást kapni. A kormányzó szavaiból mint egy végső rezümét vontuk ezt le. Meglepetésre azonban a kormányzó őt újból kinevezte. Ezután a szélsőjobboldali politika hivatalos képviseletét vette át a vádlott, ami kiderült abból, hogy rögtön benyújtotta a második zsidótörvényjavaslatot. Nagy megrázkódtatást váltott ez ki, hiszen még az első törvény hullámai is alig ültek el. Öngyilkosságok egymást követték. Karácsony előtt történt a javaslat benyújtása, Liebermann professzor, Dombóváry ügyvéd, majd egy orvosnő öngyilkossága következett, ami természetes volt, mert a benyújtott törvényjavaslat szerint a zsidónak tekintendők köre lett kiszélesítve oly mértékben, hogy a legrégibb keresztény családokban is nagy tragédiák idéződtek fel. Ugyanakkor a diktatórikus törekvés is megnyilvánult, mert a vádlott egy házszabály módosítással próbált a kormány számára úgynevezett technikai könnyebbséget szerezni. Majd megjelent az olasz sajtóban-hajói emlékszem, aPopolo dTíaliában- 1939. január 4-én egy cikk, 412 amely feltárta a Magyarországon legközelebbi időben várható politikai események menetrendjét, és nyíltan azt írta, hogy Magyarország az egypártrendszerre fog áttérni és a felesleges pártcsoportosulások el fognak tűnni. Ennek a cikknek a hatása alatt egymás után jelentettem meg cikkemet az Esti Kurírban, amelyben követeltem, hogy a kormány cáfolja meg ezeket a híreket, ezt azonban nem tudtam elérni. A helyzet teljesen kétségbeejtőnek látszott. A vádlott mint miniszterelnök elindult ezen az úton, és semmi féket nem láttam a magyar politikában. A kor412 A Popolo dTtalia, az olasz fasiszta párt hivatalos lapja 1939. január 3-án közölt egy cikket Imrédy terveiről. A miniszterelnök a képviselőházban nem volt hajlandó válaszolni Sulyok Dezső és Mojzes János interpellációira, amelyek magyarázatot és cáfolatot követeltek. KN 1935-1940. XXI. kötet, 321. és 284. p.