Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

nem tudom, hogy a vádlott is, akik a gyorsabb elintézés mellett foglaltak állást. Emlékszem, hogy népszavazásról volt szó. Kánya Kálmán olyan értelemben nyilatkozott, hogy neki sokkal kedvesebb, ha a müncheni határozat értelmében történik a döntés ebben a kérdésben. A vádlott jobbratolódása olyan nagyfokú volt a disszidálás előtt, hogy Rajniss-sal például a lakásán találkozott, állandóan érintkezésben állott szélsőjobboldali körökkel, sőt egy minisztertanácsot is ott hagyott, hogy velük tanácskozzék, ami kétségkívül a miniszterekben rossz benyomást keltett. SULYOK DEZSŐ NÉPÜGYÉSZ: [...] Volt-e a kormány tagjainak értesülése arról, hogy miért teszi ezt? BORNEMISSZA: Vádlott pálfordulását azzal magyarázom, hogy erős szociális reformot akart végrehajtani, a szelet ki akarta fogni a vitorlákból és így a szélsőjobboldal bizonyos szociális programpontjaival lépett fel. TANÁCSVETŐ BÍRÓ a Bp. 305. §-a értelmében a tanú elé tárja a nyomozás során tett vallomását. BORNEMISSZA: Ezt a vallomásomat fenntartom. Tanácsvezető bírónak a Bp. 305. § 3. bekezdése értelmében a vádlotthoz intézett kérdésére, vádlott a tanú vallomására észrevételt nem tett. A népbíróság a tanú megesketését a Bp. 311. § 2. bekezdése alapján mellőzte. Belép dr. Farkas Elemér, 59 éves, hercegfalvai születésű, budapesti (VI., Andrássy út 2. sz) lakos, nős, róm. kat. vallású, miniszteri tanácsos foglalkozású, érdektelen tanú, aki a Bp. 210. §-ának 2. bekezdésében foglalt törvényes figyelmeztetés után az alábbiakban tesz vallomást: FARKAS: Úgy emlékszem, legelsőnek léptein ki a Nemzeti Egység Pártjából 1938 őszén. Erre indított engem elsősorban vádlottnak kaposvári beszéde, melyben meghirdette a „csodálatos forradalmat", aminek lényegével tisztában nem voltam. Mint a parlamentarizmus híve semmiképpen sem gondoltam az országot egy csodálatos forradalomnak útjára vinni, de főképp az sarkallt a kilépésre, hogy úgy láttam, hogy a vádlott a parlamentarizmustól mindinkább eltávolodott, és az ország kormányzását az úgynevezett „mozgalomra" óhajtotta alapítani. Ennek bizonyítékát láttam abban is, hogy a parlamentet hosszú ideig szüneteltette, saját pártjába keveset járt el, pártértekezletet nem igen tartott, ellenben gyakran szerepelt az általa alapított baráti körben, ahol terveit, szándékait az alkotmányosságot és a parlamentarizmust illetően is előadta. Mindezekből azt a következtetést vontam le, hogy nyílegyenesen haladunk a diktatúra felé. Megállapítható volt az is, hogy a hitleri Németországgal való szimpatizálás sokkal nagyobb, mint amennyit ez az ország elbírt volna. Vádlott, amikor a miniszterelnöki széket elfoglalta, mindenki benne látta a hivatott