Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

csot tartott, melyen kifejtette, hogy ő ellenállásra nem gondolhatott, mert az országban sok német katona volt, s különben is az ellenállás Hegyeshalomnál csak szimbolikus lehetett volna. Miközben a kormányzó visszafelé jött, már a vonaton jelentkezett nála Jagow követ azzal, hogy fel van mentve és az új követ Edmund Veesenmayer. Erre a Veesenmayerre Kállay Miklóst már 1943 októberében figyelmeztettem, amikor tudomásomra hozták, hogy összejött Imrédyékkel és a Baky-párttal. Megbízható informátoraim, akik közül az egyik jelen is volt a megbeszélésnél, közölték, hogy Veesenmayer két kérdést tett fel. Először: hajlandó-e három szélsőjobboldali párt az Imrédypárt, a Baky-féle nemzetiszocialista párt és a Nyilaskeresztes Párt koalícióba lépni és megdönteni a Kállay-rezsimet? Erre egyhangúlag - mert annyira utálták egymást azt mondották, hogy ez lehetetlen. Erre a második kérdést tette fel Veesenmayer, hogy akkor külön-külön a három párt közül melyik volna alkalmas arra, hogy külső segítség nélkül Magyarországon az uralmat átvegye? Erre külön-külön is azt válaszolták, hogy külső segítség nélkül egyik sem tudja átvenni az uralmat. Erről a Veesenmayerről köztudomású volt, hogy mindenütt, ahol ő megjelent, nagy felfordulások keletkeztek. Ő megjelent az Anschluss előtt Bécsben, ő megjelent Szlovákiában, megjelent Zágrábban, a horvát úgynevezett független királyság kikiáltásakor. Mikor Veesenmayer a kormányzónál bemutatkozott, azt mondotta, hogy „die Regierung Kállay muss weg", a Kállay kormánynak távoznia kell, és ő mindjárt abban a helyzetben van, hogy propozíciót tegyen a kormány megalakítására. Első helyen ajánlja Imrédy Bélát miniszterelnöknek, második helyen Rátz Jenőt és a harmadik helyen Ruszkay Jenőt. A kormányzó visszautasította mind a három javaslatot. Kállaynak az volt az elgondolása, hogy a legidősebb adminisztratív államtitkárokból alakuljon kormány, erre azonban maguk az államtitkárok sem vállalkoztak, s a németek sem akceptálták azt, mondván, hogy egy politikai kabinetnek kell létrejönnie. Ebben a helyzetben - így hallottam - Veesenmayer a német követségre hívta Imrédyt, hogy segítsen neki az új kormányt megalakítani. Ennek a kormánynak lett miniszterelnöke Sztójay Döme, és miután Veesenmayer is azt követelte, hogy a kormány gerincét elsősorban a Magyar Megújulás Pártja alkossa, úgy rendezték, hogy Rátz Jenő legyen tárca nélküli miniszter és állandó miniszterelnök-helyettes, Jaross belügyminiszter, Kunder pedig a kereskedelmi miniszter. A Nemzeti Szocialista Párt és a Baky-párt abban állapodott meg, hogy Baky László lesz a belügyminisztériumban politikai államtitkár és végül a Magyar Élet Pártja részéről kijelölték Reményi-Schneller Lajost pénzügyminiszternek, Jurcseket földművelésügyi miniszternek és Szász Lajost iparügyi miniszternek. SZÉLL JENŐ NÉPBÍRÓ: Mire vezeti vissza Imrédynek 1938-ban beállott pálfordulását? Azt, hogy a néhai exponált angolbarát és katolikus politikus egyszerre csak kezdett mint tengelybarát jelentkezni és diktatórikus törekvései voltak? BÁRCZY: Vádlott politikai irányának megváltoztatását azzal indokolhatom, illetve magyarázhatom, hogy mikor a kormányzó őt másodszor is kinevezte, tudta, hogy csak akkor támaszkodhatik az akkor kifejlődőben levő irányzatokra, hogyha radikális