Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
(Vádirat I. 2 pont) SZÉLL NÉPBÍRÓ: 1944 májusától augusztusig, amikor miniszter volt, milyen része volt a zsidóellenes rendelkezésekben? IMRÉDY: 1944-ben a Sztójay-kormányban vállalt miniszterségem idején a zsidóellenes rendelkezésekben részem nem volt, 301 sőt a júliusi minisztertanácsok egyikén felszólaltam az emberkínzás ellen, így e tekintetben az erkölcsi és anyagi felelősséget magamról elhárítom. Lelkiismeretem és keresztény felfogásom került összeütközésbe a kérdésnek akkori megoldási módjával, s ennek, valamint a Vatikán interveniálásának hatása alatt követeltem, hogy a zsidókérdés kezelésében a keresztény erkölcs és a természetjog törvényei érvényesüljenek. Mérséklő befolyásomnak következtében a kormány tett is intézkedéseket, melynek következtében a budapesti zsidók deportálását beszüntették. A kormány azonban a maga akaratát nem tudta teljes mértékben végrehajtani, mert az alárendelt hatóságok nem engedelmeskedtek. így tudomásomrajutott az, hogy egy csendőr zászlóaljat 302 hoztak fel Budapestre, ami akkor vált ismeretessé, amikor az egyik pályaudvart bombatámadás érte, ahol a csendőrök tartózkodtak. Erről azonnal jelentést tettem a kormányzónak. Egyébként tudomásom szerint a kormánynak a deportálásokban semmiféle befolyása nem volt, azt idegen hatóságok intézték, s csak a csendőrség vett részt bizonyos helyi intézkedésekben. SZÉLL NÉPBÍRÓ: Tudomása volt-e arról, hogy a Magyarországról elszállított zsidókat gázkamrákba vitték? IMRÉDY: Nem volt tudomásom arról, hogy a deportálások következtében az elszállított zsidók gázkamrákba kerültek, 303 voltak ugyan olyan híresztelések, mintha kint atrocitások történnének, a hallottakat azonban propaganda eredményének tekintettem, nem voltam képes feltételezni, hogy a hallottak megtörténtek, annál is inkább, 301 Imrédy júniusban (s nem júliusban) felszólalt a zsidókkal való bánásmód ügyében. Megnyilatkozásaiban szó sem volt a főtárgyaláson említett határozott tiltakozásról, mint ahogyan az is valótlan, hogy a deportálást az ö „mérséklő" befolyása következtében szüntették volna be. Nem felel meg a tényeknek a vádlott azon állítása sem, hogy „a kormánynak a deportálásokban semmiféle befolyása nem volt". Az „idegen hatóságok", amelyre Imrédy célzott, nyilván a német szervek, elsősorban a kb. 200 főnyi Eichmann-kommandó. Ez azonban már létszámánál fogva is csak elvileg irányította és felügyelte több százezer ember deportálását. A gyakorlati kivitelezést Jaross Andor belügyminiszter, Endre László és Baky László belügyi államtitkárok vezetésével a magyar közigazgatási hatóságok és karhatalmi testületek végezték el. Különösen hírhedtté vált a csendőrség brutalitása. 302 A kb. 300.000 főnyi budapesti zsidóság deportálását 1944. július 10-ig akarták lebonyolítani. A szükséges karhatalom biztosítása végett a fővárosba rendelték a galántai, a nagyváradi és az ungvári csendőrzászlóaljakat. Az ürügyet az összpontosításra az szolgáltatta, hogy július 6-ra tűzték ki Budapesten a galántai csendőr tanzászlóalj zászlószentelését. A kormányzó és környezete attól tartott, hogy Baky László, a Magyar Nemzetiszocialista Párt vezetője, aki államtitkárként rendelkezett a csendőrséggel, puccsot akar végrehajtani. Ezért a fővárosba vezényelte az esztergomi páncélos hadosztályt, és parancsot adott a csendőralakulatok távozására. A zászlószentelés elmaradt, július 8-án a csendőrzászlóaljak elhagyták Budapestet. 303 Valótlan, hogy Imrédynek nem volt tudomása a haláltáborokban alkalmazott módszerről. Az 1944. június 21-i minisztertanácson Jungerth-Arnóthy Mihály bejelentette, hogy olyan dokumentumok kerültek a kezébe, amelyek egyértelműen bizonyítják: a zsidókat Auschwitzba viszik, ahol elgázosítják és elégetik őket. A július 5-i minisztertanács ülésén szintén szóba került az elgázosítás.
