Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
lenük eredménnyel fellépni nem lehetett, sőt a felszólalás is, mint példám mutatja, a felszólaló kikapcsolására vezetett. Más vonalon a magyar érdekek védelme máris csorbát szenvedett, tehát a zsidókérdésben való fellépés miatt, azt pedig magyar politikusoktól nem lehetett megkívánni, hogy mindent kizárólag a zsidókérdés szemszögéből nézzenek. Ez vonatkozik a kormányba való belépésemre is, amelyet nem determinálhatott az, hogy mi történt már eddig a zsidókérdésben. Ha a magyarság érdekében segíteni tudok, ezt nem gátolhatja meg az, hogy a zsidóság érdekében nem tudok segíteni. A Sztójay-kormány idejében kiadott rendeletekre és intézkedésekre nézve megjegyzem, hogy május 23-ig, míg a kormány tagja nem lettem, nem vagyok felelőssé tehető értük. A május 23. és augusztus 8. közötti időben pedig mint tárca nélküli miniszter semmiféle zsidóellenes intézkedést nem tettem, és semmi ilyen vonatkozású rendelkezést ki nem adtam. Hogy a minisztertanácson milyen értelemben szólaltam fel, Bárczy István, továbbá Kolosváry-Borcsa Mihály és a minisztertanácson részt vett tagok, valamint Reményi-Schneller Lajos, Kunder Antal, Antal István tanúkénti kihallgatását kérem. E felszólalásom rámutat arra, hogy nem is beszélve a számomra oly fontos lelkiismereti szempontról, politikai megfontolás is arra kell hogy késztessen, hogy vegyük komolyan a kérdést és a külföldi közvéleményt. Világközvélemény mindig volt és lesz, még akkor is, ha győznek a németek, és ennek ítéletétől tartani kell. Különösen súlyos szememben a pápai szék állásfoglalása, amely valószínűleg komolyodni fog, ha Rómát a németek feladni lennének kénytelenek. Tehát hajlani kell a külföldi felszólalásokra, és el kell fogadni a kivándorlási ajánlatokat. (Később így is történt a svédekkel és svájcival, az amerikai ajánlat sorsáról semmit sem tudok.) Idehaza külön statust és feltétlen itthon tartást kívántam a kikeresztelkedett zsidók számára. Végül felszólaltam mindenféle kegyetlenség és brutalitás ellen. Közben Antal István, ki mellettem ült, megrángatta kabátomat, hogy vigyázzak, veszélyes a felszólalásom. Felszólalásom nem maradt hatás és eredmény nélkül, de ez a hatás és eredmény megnyilvánult német vonalakon is, hol néhány nappal később már ismeretessé vált ez a felszólalásom, és a radikális német körök elhidegülését okozta. Nevetséges, ha a hazai zsidóságot későbben ért súlyos fejleményeket a II. zsidótörvény következményeként akarják feltüntetni, mert ezeket a Gestapo magyarországi bevonulása hozta létre, és valószínű, hogy a II. zsidótörvény nélkül hamarabb került volna sor erre az illetéktelen benyúlásra. Felelősségemet illetőleg rámutatok arra, hogy a magyar alkotmány a miniszterek egyéni felelősségét ismeri az ügykörükbe cső intézkedésekért, nem pedig a kollektív felelősséget. A május 23. és augusztus 8. közötti időben egyetlen összminisztériumi rendelet sem jelent meg a zsidókérdésben, 202 és így az Nbr. 15. § 1. pontja már ennél az oknál Valójában 1944. május 23.-augusztus 8. között 10 összminisztériumi (M.E. sz.) rendelet és egy miniszterelnöki határozat jelent meg.
