Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

2.1 1944 tavaszán Ney Károllyal és társaival életre hívta a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetséget, amelynek elnöke lett és amely egyesület harcos szervezete volt a leg­szélsőbb jobboldali világnézeteknek - és így eme vezető jellegű cselekményeivel a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megszerzésére irányuló lázadás­ban. 122 3./ Vádlott tagja volt a nyilas kormányt támogató Nemzeti Szövetségnek, amely­nek ülésein több ízben megjelent és felszólalt - és így vezető jellegű cselekményével a nyilas mozgalomnak segítséget nyújtott a hatalom megtartásához. 123 III. 1./ Továbbá, mert a vádlott nyomtatványban, általa írt újságcikkekben és gyülekezet előtt elmondott beszédekben huzamosabb időn át hangoztatta azt a felfogását, hogy 124 a háborút Németország oldalán mind fokozottabb mértékben folytatni kell. Nem volt megnyilatkozása, amelynek ne ez lett volna a vezető eszméje. Ezek a beszédek, újságcikkek és nyilatkozatok a csatolt mellékletekből tűnnek ki, éspedig (a számozás a mellékletek sorszámát jelenti): I. 1938. október 2-i rádiószózat 125 II. 1938. október 18-i nyilatkozat 126 III. 1938. október 23-án a Függetlenség című napilapban megjelent vezércikk 127 IV. 1938. szeptember 4-én Kaposváron tartott beszéd 1 8 V. 1938-as körben 1938. október 26-án tartott beszéd 129 VI. 1938. november 23-án a Képviselőházban tartott beszéd 130 VII. 1938. december 31-én Ónodon tartott programbeszéd 131 VIII. 1939. január 7-én a Magyar Élet Mozgalom vigadói nagygyűlésén tartott be­széd 132 IX. 1939. január 16-én Pécsett tartott beszéd 133 X. 1939. február 3-án a Képviselőháznak a zsidótörvények előkészítésérc alakult bizottságában tartott beszéd 134 122 Bizonyítékul a vádlott saját vallomását, a KABSZ 1944. június 23-i kiáltványát, valamint a szerve­zetnek a nyilaspuccsban játszott köztudomású szerepét jelöli meg. 123 Bizonyítékként a vádlott saját vallomását, a Nemzeti Szövetség jegyzőkönyveit, Jaross, Rajniss és Veesenmayer vallomásait jelöli meg. 124 Ide kézírással utólag betoldva: „háborúba kell lépni Németország mellett, s illetve, hogy". 125 Új Magyarság, 1938. október 2. 1-2. p. (Imrédy október l-jén este mondott rádióbeszédet.) 126 Új Magyarság, 1938. október 18. 1-2. p. 127 Függetlenség, 1938. október 23. 1-2. p.; vitéz Imrédy Béla: Magyar út. 128 Virradat, 1938. szeptember 5. 1-2. p.; lásd III. fejezet 5. sz. dokumentum. 129 Új Magyarság, 1938. október 27. 5-6. p. 130 KN 1935-1939. XX. kötet, 289-296. p. (Másodszori miniszterelnöki kinevezése alkalmából elmon­dott beszéd.) 131 Új Magyarság, 1938. december 31. 1-2. p. 132 Lásd III. fejezet 8. sz. dokumentum. 133 Új Magyarság, 1939. január 17. 134 MOL K 510. A képviselőház által kiküldött bizottságok jegyzőkönyvei. 17. kötet, 517. és 518. p.

Next

/
Thumbnails
Contents