Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

hírek a tiszántúli erőszakoskodásokról. Felmentem Imrédyhez, és figyelmeztettem, hogy az 1920-as évekből jól ismert úgynevezett felelőtlen elemek már ismét megkezdték működésüket, és veszély van, hogy nemcsak az ország belső rendjét borítják fel, de végül háborúba fogják az országot sodorni. Most már egy megváltozott Imrédyvel álltam szemben. Tagadta, hogy a kormánynak bármi köze vagy tudomása lett volna a szabadcsapatok szervezéséről. Ugyanezt mondta Esterházy és Sigray képviselő társaimnak is, akik megbeszélésünk alapján szintén felmentek, hogy a veszélyekre figyelmeztessék. Megállapítottuk, hogy Imrédy nem mond igazat, mert pontos értesüléseink voltak, hogy Imrédy Rajniss Ferenc lakásán találkozott a szélsőjobboldali vezetőkkel és a „felkelők" szervezőivel. Amikor az első Imrédy-lemondás

61 után a kormányzónál kihallgatáson voltam (1938. november), a kormányzó elmondotta, hogy Imrédy a felső-magyarországi kérdés tárgyalásánál fegyveres döntést akart tőle kierőszakolni, ő azonban ezt megakadályozta, mert tudta, hogy a háború az ország és elsősorban Budapest teljes pusztulását jelentette volna. Mint ő (a kormányzó) mondotta, 100 év múlva sem tudták volna utódaink felépíteni. Sajnos ugyanakkor meg kellett állapítanom, hogy a kormányzó teljesen Imrédy és társai terrorja alatt állott. Imrédy mozgósította pártjának szélsőjobboldali tagjait, akik - de ennek hatása alatt még Teleki Pál is - azt adták elő a kormányzónak, hogyha nem nevezi ki Imrédyt újra miniszterelnöknekjobboldali forradalom fog kitömi. Ezt alátámasztották Budapest utcáinak mozgósításával, a parlament elé dirigált utcai tüntetőkkel. A megfélemlített kormányzó - aki mindenben elismerte igazunkat - ennek dacára újra Imrédyt nevezte ki kormányfőnek. Imrédynek első dolga volt, hogy beterjesztette a II. zsidótörvényt,

62 és diktatórikus céljai érdekében megkezdte a „csodaszarvas" Imrédy 1938. november 15-én a Felvidék visszacsatolása következtében megváltozott közjogi helyzetre hivatkozva benyújtotta kormánya lemondását az államfőnek, aki még aznap ismét megbízta őt az új kormány megalakításával. Ez a lemondás tehát formális jellegű volt. Rassay azonban nyilván Imrédy röviddel ez után, november 23-án bekövetkezett második lemondására utalt. A miniszterelnököt e napon a képviselőház leszavazta, s ezért lemondott. A kormányzó a vezető politikusokkal folytatott tárgyalások után, november 27-én úgy döntött, hogy a lemondást nem fogadja el. A konnányválságról lásd a bevezető tanulmányt. 62

„A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" szóló 1939:IV. tc. 1939. május 5-én lépett hatályba. A törvényjavaslatot a miniszterelnök és az igazságügyi miniszter 1938. december 23-án nyújtotta be; a képviselőház bizottságainak együttes ülésein 1939 január-februárjában, a képviselőház plenáris ülésein 1939 február-áprilisában, a felsőház bizottságai 1939 március-áprilisában, a felsőház plenáris üléseken 1939 áprilisában tárgyalta meg. - A második zsidótörvény a zsidóságot nem felekezetként, hanem fajként határozta meg, ugyanis nemcsak a hitfelekezethez való tartozást, hanem a leszámlázást is figyelembe vette. A törvény hatálya kiterjedt mindazokra, akik maguk az izraelita hitfelekezet tagjai, illetve akiknek legalább egyik szülője vagy két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagja volt. A miniszteri indoklás szerint az, aki az izraelita hitfelekezethez tartozik, egyúttal a zsidó faji közösséghez is tartozik. A törvény kimondta, hogy zsidók nem szerezhetnek magyar állampolgárságot, megtiltotta, hogy állami tisztséget viseljenek, korlátozta politikai és polgári jogaikat, kizárta őket számos szellemi foglalkozásból, és a vállalatoknál foglalkoztatási arányukat 6-12%-ban szabta meg. A törvény alól mentességet kaptak a kikeresztelkedettek bizonyos kategóriái és kilenc egyéb csoport, pl. az olimpiai bajnokok, a titkos tanácsosok, a hadirokkantak és a háborús kitüntetések tulajdonosai.