Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
is álmodjak, hogy Pesten maradhatok. Ekkor búvóhelyről gondoskodtam a magam számára. Végül mégis megoldódott a kérdés úgy, hogy Vájna Ernő nyilas pártmegbízott javaslatára összes különilletményeim megvonásával egyidejűen a Földmüvelésügyi Minisztériumba helyeztek át. Ezután aztán sikerült egy jóakaratú OTBA-orvos, 53 dr. Luka István igazolványával január l-ig betegszabadságra mennem. Az ostrom után még hallottam, hogy Szöllősi Kőszegről decemberben még egyszer visszatért Budapestre. Főleg amiatt volt nagy gondban, hogy ottani hölgytársasága számára bonbont szerezhessen. Budapest felszabadulása után a miniszterelnökségen szolgálattételre jelentkeztem. Budapest, 1945. június 26. Dr. Zánkay Péterné BFL XXV.l.a. 3953/1945. 27-42. p. Gépelt másodpéldány sajátkezű aláírással. Rajta a Budapesti Népbíróság 1945. augusztus 24-i iktatóbélyegzője. Az iratot közli Zinner-Róna i. m. I. kötet 18-32. p. 53 Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap, az állami alkalmazottak 1934-től működő biztosító intézete.