Iratrestaurálás, iratvédelem. A Levéltári Szekció klubnapja 1982 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 2. (Budapest, 1983)
Borsa Iván: A levéltárak iratvédelmi munkájáról
nyire foglalkoztatja ez a probléma, talán jó példa volt rá. Van olyan is, hogy a központi levéltárnak a kazánját egy daruval rá lehet emelni egy platós kocsira és máris mehet más helyre, más levéltárba, hogy ott végezzen fertőtlenítést. Hogy mivel fertőtlenítenek? Hát ez egy kicsit távolabb esik tőlem. Egyet megtanultam, hogy az etilénoxid az, ami ellen még nem emelt senki se kifogást és amelyiknek óriási előnye az, hogy kupacba rakott, tehát tömör iratanyagot is vákuumban fertőtleníteni tudja, tehát a legnagyobb mennyiséget egy ütemben fertőtleníti. Vannak kisméretű fertőtlenítők, például egész primitíven szekrényekbe timolt helyeznek el és ezt tekintik fertőtlenítésnek. Mint hozzá nem értő nyugodtan merem mondani, nem ez a mi problémánk, hogy 10—15 ívet kell fertőtlenítenünk, hanem a mi problémánk a többezer iratfolyóméterek fertőtlenítése. Ami a restaurálást illeti, mondhatom, hogy iskolák alakultak ki. Vannak lamináló iskolák. Ilyen a Magyar Országos Levéltár is, amely ehhez az iskolához tartozik, mi több, ennek egyik élenjárója, első alkalmazója volt. Vannak levéltárak, amelyek elvből nem engedik be a laminátort, mondván, hogy csak természetes anyaggal lehet restaurálni. Vannak olyanok, amelyek mind a kettőt alkalmazzák, ezen belül is vannak eltérések, van amelyik azt mondja, hogy a régi iratot nem laminálom, csak az újat, van amelyik azt mondja, csak a régit laminálom, az újat nem. No, szóval mért mondtam el ezeket a variációkat, mert kétségtelenül a világban nagy a változatosság, mert ez a szakma amióta szakma lett és leágazott a könyvkötészetről, azóta a szakma még nem lett tudománnyá, nincsenek meg a törvényei, amelyeket a világ minden pontján egyformán lehet alkalmazni, tehát itt még nagyon sok feladat van hátra. A konzerváló és restauráló műhely kérdésében kettébontanám a problémát. Egyrészt valamiféle regionális öszszefogással teremteni kellene egy hálózatot a levéltári anyag restaurálására. Vannak viszont eddig is olyan elháríthatatlan esetek, ahol javító munkát kellene végezni. Erre már van precedens. Az egyik levéltárban vannak olyan dolgozók, akik laminátort nem igénylő restauráló munkát végeznek az OL-ban kapott képzés alapján. Itt arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ha ezek a dolgozók valamiféle képzésben részesülnek az Országos Levéltárban, ezt öt év múlva, tíz év múlva néhány napos képzéssel fel kell frissíteni. Jártam olyan országban, ahol kiderült, hogy a központban kiképzett restaurátorok 20 éve nem voltak továbbképzésen és a 20 év előtti módszerekkel dolgoztak. Úgy is nézett ki az egész. Erre is gondolni kell. Tehát a konzerválás és a restaurálás az iratvédelemnek aktív eszköze. Emellett inkább indirekt módszer a reprodukálási eljárás. A lehetőség, amely tulajdonképpen arra jó, hogy ha az eredeti elpusztul.
