A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Zimányi Vera: A hagyatéki leltárak levéltári feltárása és gépi adatfeldolgozása

látjuk tükröződni a luxus ellen hozott repressziókban, hogy az önmagáért beszél. A hagyatéki leltárakkal tehát egy hallatlanul érdekes, értékes, eddig szinte alig kutatott forrástípusra szeretném felhívni a figyelmet. A szabad királyi városokban a középkor óta, előbb kis mennyiségben, aztán nagy számban vannak polgári leltárak, ezekkel már többen foglalkoztak. Az újdonság vagy ami nagyon izgalmas volna, amihez eddig úgyszólván alig nyúltunk hozzá, az a jobbágyokra, illetve az oppidumok népességére vonatkozó hagyatéki leltárak kutatása lenne. Nemzetközileg néhány évvel ezelőtt kezdett az érdeklődés e felé a forráscsoport felé fordulni. E leltárak olyan tömegesen fordulnak elő a fejlett írásbeliséggel rendelkező közép- és nyugat-európai államokban, hogy amíg a számítógépek használata nem terjedt el a történetírásban, addig egyszerűen hozzá sem lehetett fogni a feldolgozásukhoz, mert csak belefulladni lehetett volna. Elsősorban néprajzi kutatók alakítottak ilyen kutatócsoportokat, nyugatnémetek, franciák, a skandináv államok kutatói, de úgyszólván most már nincs ország, ahol ne alakulnának hasonlók. Franciaországban történészek is végeznek ilyen irányú munkát. Már több nemzetközi konferenciát tartottak, ahol felmérték a megtett utat és az eredményeket, publikációk is vannak, ezek közül jónéhányat ismerek. A néprajzosokat elsősorban az érdekelte, hogy valamilyen innováció, egy-egy a városból a falura kikerülő darab mikor, milyen szakaszokban terjedt el a parasztságban, s milyen területeken, a városnak milyen távoli kisugárzásában. Fontos kutatási kérdések ezek; grafikonra is kivetíthető összefüggéseket tudtak megállapítani a gazdasági konjunktúra hullámzásai és az újdonságok, egy-egy bútordarab, újtípusú ruha, evőeszköz megjelenése, elterjedése között. Ez mind nagyon szép és okos dolog, de hát az én gazdaság- és társadalomtörténész lelkemet messzemenően nem elégíti ki, mert ennél lényegesen több, hallatlanul érdekes információ rejlik a hagyatéki leltárakban, amelyeket mi sokkal sokoldalúbban kiaknázhatnánk, ha rendszeres kutatásokra kerülne sor. Két munkatársammal, Varga J. Jánossal és Benda Gyulával összeültünk, és egy tervezetet készítettünk arra vonatkozólag, hogy az általunk tanulmányozott leltárak milyen módon lennének jól kijegyzetelhetők, hogy lennének csoportosíthatók, hogy a csoportosítás már önmagáért is beszéljen, eligazítást is nyújtson és könnyen számítógépbe táplálható legyen. Ellentétben az előzőekben elhangzottakkal, itt fel sem merülhet a széles körű forráspublikálás. Olyan mennyiségű adatról van szó, ami nem is önmagában, egyediségében olyan érték, mint pl. egy minisztertanácsi határozat. Sokkal inkább tömegében, statisztikai súlyában, amikor társadalmi rétegeknek a mindennapi életét olyan mélységig tudjuk rekonstruálni ennek a segítségével, amit idáig egyetlen más forráscsoport alapján sem tudtunk meg-