Forrai Attila - Rácz Attila - V. László Zsófia: A Magyar Szocialista Munkáspárt Budapesti Bizottsága vezető testületeinek napirendi jegyzékei III. 1970. október 31. - 1980. március 5. Budapest Főváros Levéltára kiadványai. Levéltári dokumentáció 15. Levéltári segédletek 8. (Budapest, 2011)
Bevezető
alkalmazottak és a nyugdíjasok aránya egyre nőtt.6 Bár a pártvezetés kedvezőtlen változásként élte meg a fizikai munkások arányának állandó csökkenését, a megfelelő statisztikákkal szépíteni lehetett az értékeken. 1970-ben 29% volt a munkásként foglalkoztatott párttagok száma, ami 1975- re 29,4%-ra nőtt, a nyugdíjasokkal együtt pedig 38%-ot tett ki. 1980-ban már a fizikai dolgozók, termelésirányítók és a közülük kikerülő nyugdíjasok arányát adták meg, amely 43% volt. A szellemi dolgozók és a nyugdíjasok száma viszont - a társadalom szerkezeti átalakulásának megfelelően - még így is folyamatosan nőtt a budapesti pártszervezeten belül. A párttagság növekedésével párhuzamosan folyamatosan új pártalapszervezetek jöttek létre: 1970-ben 4 914, 1980-ban már több mint 5 000 alapszervezet működött Budapesten. A pártba való felvétel rendjét a mindenkori szervezeti szabályzat határozta meg. A párttagságról a munkahelyi vagy lakóterületi alapszervezet taggyűlése döntött, de a határozat csak az illetékes pártbizottság jóváhagyása után lépett érvénybe. A pártba való belépés feltétele két olyan párttag ajánlása lett, akik legalább három éve MSZMP-tagok voltak, és a jelentkezőt „közös tevékenység alapján” ismerték.7 A fővárosi párttagok képviseletét az ún. nómenklatúra-rendszerben a Budapesti Bizottság látta el,8 amelynek legfőbb döntéshozó szerve formálisan a pártértekezlet volt. Két pártértekezlet között a budapesti pártszervezetet a Budapesti Pártbizottság irányította. Ez a szerep azonban csak névleges lehetett, hiszen az eleve nagy létszámú testület viszonylag ritkán ülésezett. Két Bp. PB- ülés között a budapesti pártszervezet tényleges irányítását az általában kéthetente ülésező Budapesti Végrehajtó Bizottság végezte. Az operatív munkát a központi pártapparátus osztályainak mintájára létrehozott osztályok végezték, amelyek felett a központi osztályok és a budapesti választott vezető testületek is felügyeletet gyakoroltak.9 Az osztályok készítették elő a napirendekhez kapcsolódó előterjesztéseket és határozati javaslatokat, ezáltal jelentős befolyásuk volt a választott testületek által hozott határozatokra. Az osztályokat azonban a Bp. PB-titkárok felügyelték, ezért az előterjesztések közvetve az ő akaratukat is tükrözték. így a választott testületek és az apparátus munkája, illetve ellenőrzése lényegében összemosódott.10 Korszakunkban a Budapesti Pártbizottság közvetlen hatáskörébe tartoztak a kerületi és a kerületi jogú PB-k. Kerületi jogúként működött az egész MSZMP-időszakban a BRFK PB, 1957 és 6 BFL XXXV.l.a.2. 6. őe. (1975. március 1-2.) 475. o. 7 MSZMP 1970. 507. o„ MSZMP 1975. 527. o. 8 A káderhatásköri listákról és a nómenklatúra-rendszerről bővebben Id.: T. Varga György-Szakadát István: íme, a nómenklatúrák. In: Társadalmi Szemle, 1992. 3. sz. 73-96. o.; Szakadát István: Káderfo(r)gó. A hatásköri listák elemzése. In: Társadalmi Szemle, 1992. 8-9. sz. 97-120. o. 9 A kettős felügyelet nem a véletlen műve a totalitárius rendszereknél: a felelősség megkettőzése ugyanis megszünteti a felelősség- és kompetenciaérzést. Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1992. 501. o. 10 Az állampárti bürokráciáról és az apparátusról ld.: Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. HVG Kiadó, Budapest, 1993. 68., 72-75. o. 12
