Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

Toldy László főlevéltárnoksága

követelményeket. Noha a képesítési törvény a törvényhatósá­gi levéltárak főlevéltárnokaival szemben minimumként csu­pán azt követelte, hogy gimnáziumi végbizonyítvánnyal és az Országos Levéltár kezelői szakvizsga bizottsága előtt bizo­nyított magyar, német és latin nyelvi ismeretekkel rendelkez­zenek, a fővárosi hatóság, a világos törvényi rendelkezést,, át­értelmezve ", az állást jogi vagy,, legalább " bölcsészdiplomá­hoz kívánta kötni. A Belügyminisztérium azonban sem ezt, sem a csupán a főlevéltárnok számára rendszeresíteni szándé­kozott korpótlék folyósítását nem hagyta jóvá. A főváros által elhatározott reformintézkedések közül csak a fizetésemelés valósult meg, az új főlevéltárnok így évi kétezer forint fizetés kapott. 52 A pályázat A fővárosi kijelölő választmány — mindezek ellenére — és a pályázók a fenti tudományos követelményekből kindulva bocsátotta a közgyűlés elé választásra dr. Toldy Lászlónak, a nagy iro­dalomtörténész fiának, a Kereskedelmi Akadémia tanárának és Schmall Lajos fővárosi allevéltárnoknak a pályázatát. Az állásra eredetileg Károlyi Árpád is pályázott, ő azonban, meg­ismerve a Belügyminisztérium álláspontját a kvalifikációról, visszalépett (Károlyi végül a bécsi Staatsarchiv főigazgatója lett). A pályázók kiválasztásánál lényeges szempont lehetett, hogy a jelöltek előzetes tevékenysége valamilyen összefüg­gésben legyen a fővárossal. Károlyi Árpád például ekkoriban a főváros megbízásából dolgozott azon a művén, amely Buda felszabadulásának bicentenáriuma alkalmából látott napvilá­51 BFL IV. 1409. b. 5396/1885. ein. lt. sz. 8027/1885. október 8. kelt pm. ein. ikt. sz. A fővárosi jogügyi, mint szervező bi­zottságnak véleményes jelentése a főv. főlevéltárnoki állomás minősítvénye és javadalmazása tb. 52 BFL IV. 1409. b. 5396/1885. ein. lt. sz. 63.174/1885.-IV.a.­BM. sz. rend.; 11.143/1885. december 17. kelt tan. ikt. sz. hat.; 808/1885., 1093/1885. kgy. sz. határozatok A fővárosi főlevéltárnoki állás minősítvénye és díjazása tárgyában.

Next

/
Thumbnails
Contents