Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

Az egyesített főváros levéltára a tudományos követelmények jelentkezésének időszakáig

Szervezési A szervezési szabályrendelet, mely a levéltárra vonatko­szabályrendelet zóan majd harminc esztendeig, egészen 1902-ig volt érvény­ben, hét szakaszban rendelkezett: 1. a levéltái" feladatköréről (62. §.); 2. a hivatal belső ügykezeléséről (63-64. §§.); 3. az iratanyagba való betekintéssel és az iratok kiadásával kapcsolatos kérdésekről (65-67. §§.); 4. valamint a hivatali státuszokról (68. §.). Feladatkör Ad 1. A szabályrendelet a levéltár feladatait az irattári funkciókból fakadó követelményeknek megfelelően körvon­alazta. Eszerint a levéltár őrzési feladatköre a fővárosi hatóság minden iratára kiterjedt. A levéltári hivatalnak a napi ügyirat­forgalom lebonyolításában együtt kellett működnie a másik két központi segédhivatallal, az iktatóval (,,igtató") és kiadó­val. A levéltár előkereste és fel-, illetve leszerelte az aktákat, valamint irattározta az ad acta ügyiratokat. Okulva a korábbi gyakorlatból, a szabályzat részletesen intézkedett a kint lévő iratok irattárba való visszakerüléséről. A szabályzat dokumentációs feladatokat is előírt. Köte­lezte a levéltárat a fővárosi szabályrendeletek őrzésére és nyil­vántartására, valamint — a korábbi Erdei Hernrik-féle javas­latot átvéve—elrendelte, hogy hozzanak létre a regisztratúra­anyagtól elkülönített, okmánytárat. Belső ügykezelés Ad 2. A levéltár belső ügykezelésének általános alapelvei úgyszintén a korábbi budai főlevéltárnok elképzeléseit tük­rözték. A szabályzat kimondta, hogy tartsák együtt az azonos tárgyú iratokat (ügyiratiság elve), irattározzanak az ügyosz­tályok szerint, és gyakorlati szempontok alapján tartsák nyil­ván az iratokat. Betekintés, Ad 3. Az iratanyagba való betekintéssel, az iratok kiadá­az iratok kiadása sával kapcsolatos rendelkezések egyik alapelveként megfo­galmazták a fővárosi főtisztviselők korlátlan betekintési jogá­nak biztosítását, összhangban a felelősségi elvvel. A betekintés másik alapelve magánfelekre és ,,afőv. ható­ság kebelén kívül álló hivatalok és tisztviselők"-re vonatko-

Next

/
Thumbnails
Contents