Horváth J. András: Budapest Főváros Levéltárának története - Levéltár ismertető 1. (Budapest, 1996)

A levéltár államosítása

Súlyosbította a levéltár gondjait, hogy a tanács, a LOK hozzájárulásával, a bazilikái munkálatokra hivatkozva, idő­közben csaknem teljesen felszámolta a városházi kereszt­szárnyban maradt levéltári raktárhelyiségeket. Ennek követ­keztében a bazilikái részlegben óriási zsúfoltság keletkezett, mely viszonyok majd csak a hatvanas évek elején hozott újabb tanácsi döntések nyomán javulnak valamelyest. 150 Raktárak A LOK és a Fővárosi Tanács újabb tárgyalásai folytán újralétesítése ugyanis a levéltár 1960-6l-ben és 1967-ben visszakapta a a Városházán Városháza keresztszárnyának bizonyos félemeleti épületré­szeit, melyeknek belső átépítésével újabb, kb. 1400 fm anyag tárolására alkalmas raktárak létesültek. Ide menekítették ki a Bazilikából az anyakönyvi másodpéldányokat, valamint a vá­rosegyesítés előtti iratokat. 1963-ban és 1968-ban hosszas kérvényezés eredménye­képpen sikerült megszerezni körülbelül 1500 folyóméter rak­tárteret a Várban, a volt Pénzügyminisztérium épületében. Itt helyezték el az 1950-60-as évek fordulóján már jelentős ter­jedelmű gazdasági iratanyagot, miután átvették a megszün­tetett Központi Gazdasági Levéltár iratait. Az átmeneti raktározás 1902 előtti időszakból jól ismert nyomorúságos állapotai ismétlődtek meg az újabb bírósági iratok elhelyezésével kapcsolatosan. Az 1951-52-ben egyszer már megszerzett pénzügyminisztériumi raktárakat ugyanis 1952-ben a levéltárnak az ELTE szuterén helyisé­gében kialakított ideiglenes raktárakra kellett cserélnie, ahon­nan az anyag két évvel később egy másik, Gerlóczy utcai rak­tárba, majd 1961-ben a Bazilikába került. 151 A kegyúri jog Itt kell szót ejtenünk a Bazilika használatba vételének jogi megszűnése hátteréről. A légoltalmi letétgyűjtemény létrehozásakor — 1943-ban — a főváros mint a katolikus egyház kegyura hasz­nálhatta bérmentesen az altemplomot. Mivel a levéltár álla­150 Szekeres, BFL 56-58. pp. 151 Raktárak, 1972.; Herczeg Etelka levéltáros szóbeli közlései.

Next

/
Thumbnails
Contents