Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Vatikánváros Állam
TÖRTÉNETI BEVEZETŐ A pápák vallási és politikai tevékenysége, amelyet a törökök nyugati irányú előnyomulásával szembeni ellenállás megszervezése és az elfoglalt területek visszaszerzése érdekében kifejtettek, nemcsak a katolikus egyház és általában a kereszténység, hanem egész Európa szempontjából nagy jelentéségű volt. A történettudomány gyakran nem értékeli kellőképpen a pápaságnak ezt a szerepét, bár a levéltári dokumentumok, mindenekelőtt a Vatikáni Titkos Levéltár iratai jól alátámasztják a fenti megállapítást. Elsősorban a pápai diplomácia olyan kezdeményezéseire gondolunk, amelyek az európai uralkodók közti béke visszaállítására és egy törökellenes szövetség létrehozására irányultak, amelyet a pápa késznek mutatkozott pénzzel, hajókkal és katonasággal támogatni. 1645-ben kirobbant a 25 évig elhúzódó kandiái háború a Velencei Köztársaság és a Török Birodalom között. Kandia birtoklása létfontosságú volt Velence számára, ezért X. Ince pápa (1644-1655) az itáliai államokat egyesítő szövetség létrehozásán fáradozott, ám sikertelenül. A pápa öt gályát és kétezer embert bocsátott a köztársaság rendelkezésére, pénzügyi támogatást nyújtott és lehetővé tette, hogy katonákat toborozzanak az Egyházi Államban. Emellett megbízta múnsteri nunciusát, hogy gyorsítsa meg az egymással szemben álló európai uralkodók tárgyalásait, elősegítve ezzel a Velencei Köztársaság megsegítésére irányuló szövetség mielőbbi létrehozását. Csatlakozásra szólította fel a lengyel királyt és a perzsa sahot is. VII. Sándor (1655—1667) és IX. Kelemen pápa (1667—1669) tovább munkálkodtak a törökellenes szövetség létrehozásán, és kísérletet tettek Franciaország megnyerésére is. De mindez hiábavaló volt; 1669. szeptember 6-án Kandia török kézre került. X. Kelemen pápaságának időszakát (1670-1676) a török veszély súlyosbodása jellemezte. A török hódítók célpontja 1672-ben Lengyelország volt. A pápa ekkor olyan törökellenes szövetség létrehozásán fáradozott, amely egyesítette volna a császár és a Német Birodalom katolikus fejedelmeinek erejét. Miközben Lengyelország vereséget mért a törökökre, XIV. Lajos francia király Spanyol—Németalföld meghódítására készülődött. X. Kelemen pápa ebben a helyzetben hiába küldte nunciusait Párizsba, Bécsbe és Madridba, hogy kibékítse a szemben álló feleket, kísérletei nem jártak eredménnyel. XI. Ince pápa (1676—1689) több sikerrel folytatta elődei politikáját. Pápasága első napjaitól kezdve azon fáradozott, hogy elsimítsa a császár és XIV. Lajos francia király ellentéteit, s olyan szövetséget hozzon létre, amely nemcsak arra képes, hogy megállítsa a török előnyomulást, hanem visszaszerezze Magyarországot és egész Délkelet-Európát is. A pápa politikai elképzeléseit vallási célkitűzéssel, a katolikus hit terjesztésével együtt kívánta megvalósítai. A pápai diplomácia — a nijmegeni békekongresszuson (1678-1679) aratott első sikere ellenére - egyelőre nem érte el fő célját, a törökellenes szövetség létrehozását. Csak később, Kara Musztafa Bécs elleni támadása (1683) és az egész keresztény nyugatot fenyegető veszély hatására alakult meg a Szent liga: a császár, a lengyel király és a velencei dózse szövetsége (1684). A pápa nagy figyelemmel kísérte Magyarország visszafoglalását. Mindent megtett annak érdekében, hogy a szövetségen ne támadjon rés, sőt az orosz cárt is felszólította a Ligához 1007
