Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)

Olasz Köztársaság

dezetlenül visszavonuló császári hadsereg számára, és ünnepi gyászszertartást tartott Belgrád helyőrségéért és lakosaiért, akiket — úgy hírlett - a törökök éppúgy lemészároltak, mint ahogyan társaikkal tették a császáriak Érsekújvár és Buda visszafoglalásakor.

Róma utcáin és templomaiban — Cartari feljegyzései szerint - Bécs ostroma legsötétebb napjainak légköre uralkodott, és ismét III. (Sobieski) Jánost emlegették „az Istentől küldött embert, a legyőzhetetlent..

A katonai helyzet Badeni Lajos szalánkeméni győzelme (1691. augusztus 19.) után konszolidálódott. A csatát követő megemlékezések a korábbiaknál is ünnepélyesebbek voltak, de úgy tűnt, hogy a hivatalos hang túlsúlyba került a spontán népi megnyilvánulásokkal szemben. Az emberek tudtára ébredtek, hogy a háború vége még messze van. Bár a Porta békejavaslatokkal állt elő és Oroszország szép sikereket ért el Azov bevételével (1696. július 28.), világossá vált, hogy a Szent Liga katonai erőfeszítéseit nem lehet összehangolni. Az Augsburgi Liga háborújának kezdete óta (1689) a legjobb császári ezredek a franciák ellen harcoltak, és fennállott az a veszély, hogy a török hadszíntér másodrendűvé válik.

II. Viktor Amadénak az Augsburgi Ligához való csatlakozásával (1690. június 4.) az itáliai félsziget is hadszíntérré vált, legalábbis ami a savoyai birtokokat illeti. Ez kétségkívül hozzájárult az általános érdeklődés csökkenéséhez a Duna medence eseményei iránt.

Az 1691. július 12-én trónra lépő új pápa, XII. Ince (Antonio Pignatelli, született 1615. március 13-án) figyelemmel kísérte a török elleni háborút és pénzsegélyeket küldött a Szent Liga tagjainak, de Béccsel való kapcsolata — VIII. Sándor pápához hasonlóan — kedvezőtlenül alakult.

Az előző évek főszereplői közül sokan visszavonultak, vagy meghaltak: Buonvisi 1689-ben elhagyta a Bécsi Nunciatúrát, Morosini 1694-ben, III. (Sobieski) János 1696-ban meghalt, míg Antonio Caraffa már 1689-ben elhagyta Magyarországot, hogy betöltse a hadsereg fohadbiztosi, majd az itáliai hadszíntér parancsnoki tisztét (1691). Magyarországon a nápolyi hadvezér súlyos bűnökkel szennyezte be magát a Thököly követőivel szemben alkalmazott megtorlások során, de határozott és energikus parancsnoknak bizonyult.

1693. március 6-án halt meg, Nápoly ünnepélyes tiszteletadással adózott emlékének.

1695-től a császár a dunai hadszíntéren a névleges vezetést n. Frigyes Ágost szász választófejedelemre bízta, de a hadműveletek tényleges irányítását az itáliai frontról visszatérő Caprara tábornagy gyakorolta. A bolognai származású hadvezér óvatos manővereivel szemben a törökök támadóbban léptek fel. Caprara lassú hadmozdulatai okozták Federico Veterani tábornagy halálát és seregének pusztulását Lúgosnál (1695. szeptember 21.). Caprara a lugosi vereség után is folytatta időhúzó taktikáját, igyekezvén elgáncsolni a feljövő, új tehetséges hadvezér, Savoyai Jenő törekvéseit, akivel szemben fél tékenységet érzett. Az öreg tábornagyot 1696 végén felmentették, bár formális elismerést és kitüntetéseket kapott.

762