Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság

TÖRTÉNETI BEVEZETŐ A mai Szlovénia területén a 17. század második felében három állam osztozott; a tengerparti sáv jelentős része a Velencei Köztársasághoz tartozott, a mai Murántúlnak (Pomurje) nevezett vidék a történelmi Zala megye déli nyúlványaként a Habsburg-ház uralma alatt álló Magyar Királyság része volt, míg a szlovének lakta terület zöme megoszlott három osztrák örökös tartomány, Stájerország, Krajna és a szlovén nép régebbi nevét (karantán) megőrző Karintia között. A szlovének lakta területek egyesülésére csak az első világháború után került sor, addig ezeknek a vidékeknek a története azoknak a nagyobb egységeknek a történetével azonos, amelyekhez tartoztak. A szlovének életében központi szerepet betöltő Krajna tartomány közigazgatási szempontból a 16. és 17. században Karintiával, Stájerországgal és Gradiskával együtt előbb Alsó-Ausztria, később Belső-Ausztria része volt, Graz központtal. Ott székeltek a terület polgári, pénzügyi és katonai irányításáért felelős főhatóságok is. A 16—17. századi török előretörés egyaránt veszélyeztette az Adria vidékét és a belsőausztriai területeket. A török támadások leginkább a kedvezőtlen földrajzi fekvésű Krajnát sújtották; 1396, 1408, 1425-1429, 1469-1490-es évek újabb és újabb szenvedést zúdítottak a szlovén népre. 1470 és 1480 között a török támadások elérték a védettebb helyzetű Karintiát és Stájerországot is. Bár a török betörések csak átmenetileg bénították meg a területek életét, mégis pusztulás, gazdasági visszaesés járt a nyomukban, amit jól mutat már az a tény is, hogy szlovén földön a védettebb tengerparti részt leszámítva alig találkozunk reneszánsz emlékekkel, építészetileg a gótika után — a török veszély elmúltával - rögtön a barokk következik. Az állandó török fenyegetésről tanúskodnak a 16—17. században ismételten megerősített ljubljanai, ptuji, maribori, celjei várak is. A 16. századi török támadások Nagy Szulejmán szultán idejében (1520-1566) érték el csúcspontjukat; 1520 és 1530 között szinte évente támadták a törökök Krajnát és Karintiát. A török támadások célja a közvetlen zsákmányszerzésen túl az volt, hogy a területek gazdasági kizsákmányolásával és a lakosság demoralizálásával lehetetlenné tegyék, hogy a belső-ausztriai tartományok tevékenyen támogathassák Bécset, a török hadjáratok fő célpontját. Az ismétlődő török támadások megakadályozására Horvátország területén a Szávától délre állandó helyőrségekkel megrakott erődláncolatot hoztak létre; ez az eredete az Alsó (Belső)- Ausztria által finanszírozóit speciális katonai-közigazgatási intézménynek, az úgynevezett határőrvidéknek. A határőrvidék kezdetben két részre oszlott. A Száva és a Kulpa között a szlavón, míg a Kulpától a tengerig a horvát határőrvidék húzódott. A határ védelméről elsősorban a törökök elől elmenekült horvátok és szerbek gondoskodtak, akik katonai szolgálatuk fejében földet és személyes szabadságot nyertek. A határőrök mellett a védelmet az ausztriai rendek pénzén fenntartott zsoldosok látták el, akik közül sokan a 407