Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Holland Királyság

Ami a Bécs és Konstantinápoly közötti háborút illeti, a béke mindkét fél (és szövetségeseik) számára kívánatossá vált. A béke lehetővé tette volna, hogy az osztrák Habsburgok minden erejüket a Rajnánál vessék be. Ez jelentősen megerősítette volna a franciaellenes szövetséget, és hozzájárult volna a holland-levantei kereskedelem fellendüléséhez, mivel a békés viszonyok helyreállásával a török és velencei hadihajók visszatértek volna a hazai kikötőkbe. Ezen túlmenőleg a Tartományok Rendi Gyűlése mint a császár szövetségese, a protestánsok érdekeit csak a béketárgyalásokon védhette meg az őket elnyomó császárral szemben, és érdekükben ugyancsak ott kereshetett támaszt az őket Franciaországgal együtt elvileg támogató Török Birodalomnál is. A Holland Köztársaság, amely egyidejűleg élvezett nagy tekintélyt a Portánál és finanszírozta a császár katonai akcióit a Rajnánál, szükségszerűen közvetítővé vált a Porta és a bécsi udvar közötti konfliktusokban. Az elkövetkező negyven évben a két birodalom közötti valamennyi béketárgyalásba bevonták a holland követeket is. Annak ellenére, hogy a bécsi ostrom idején a török fenyegetésre még az Egyesült Tartományok lakosai is felfigyeltek, a Tartományok Rendi Gyűlése kitért a császár azon kérése elől, hogy adjon katonai vagy pénzügyi támogatást a török ellen, és megpróbált minél hamarabb véget vetni az ellenségeskedéseknek. E cél megvalósításában a fő feladat Jacob Colyerra, Justinus Colyer fiára és portai utódjára hárult. 1682-ben a császár kérésére Colyer megvitatta osztrák kollégájával, gróf Caprarával a béke megőrzésének lehetőségeit. 1688-ban, Bécs felmentése, Buda visszafoglalása és más, a császár harcikedvét erősítő katonai sikerek után Colyer újból megpróbálkozott a közveítéssel, és sikerült is rávennie a török kormányt, hogy küldje el követeit: Zülfikár efendit és Mavrocordato portai tolmácsot Bécsbe. A török küldöttek Bécsben találkoztak Jacob Hoppal, az amszterdami penzionáriussal, akit a tartományok rendi gyűlése nem csupán az I. Lipóttal való kapcsolatok javítása érdekében küldött, hanem azért is, hogy ajánlja fel jószolgálatait a török és Habsburg megbízottaknak. Hop ugyan elérte a császárral kötött szövetség megújítását, de mivel Belgrádot a törökök visszafoglalták és a háború tovább folytatódott, nem sikerült tényleges béketárgyalásokat tető alá hoznia. Mindazonáltal I. Lipót császár, aki III. Vilmossal együtt háborút viselt Franciaország ellen, nem vált teljesen érdektelenné a keleti határoknál kötendő béke ügyében. A császárnak a Tartományok Rendi Gyűléséhez intézett kérése után Colyer ismét felvetette a Portánál a békekötés szükségességét. Mivel a békeszeretőnek tűnő új nagyvezér azt remélte, hogy Hollandia közvetítésével sikerül elfogadható békefeltételeket kapnia, a Tartományok Rendi Gyűlése 1690-ben egy másik amszterdami penzionariust, Coenraad van Heemskercket küldte Bécsbe, hogy tanácskozzon a császári miniszterekkel a béke feltételeiről. Mire azonban Heemskerck Bécsbe érkezett, a háború újból fellángolt. Heemskerck, aki a magyar protestánsok iránti szimpátiája miatt az udvarnál hitelét vesztett Hamel Bruynincx örökébe lépett, arra kényszerült, hogy jobb közvetítési alkalomra várjon. Az angliai Dicsőséges Forradalom után, a Német és a Török Birodalom közötti közvetítés közös holland—angol üggyé vált. 1691-ben I. Lipót kérte a Tartományok Rendi Gyűlését és III. Vilmos helytartót, aki 1689-től Anglia királya is volt, hogy 355