Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)

Francia Köztársaság

TÖRTÉNETI BEVEZETŐ XIV. Lajos török politikájában két ellentmondásos követelmény összeegyeztetését kísérli meg egész uralkodása alatt. Egyfelől meg akarja őrizni jó kapcsolatait a Török Birodalommal, annak érdekében, hogy legyőzze, de legalábbis semlegesítse közös ellenségüket, az osztrák Habsburgokat, és továbbra is fenntartsa Franciaország jelentős közel-keleti kereskedelmi kapcsolatait főképp Szíriában, Aleppóban, a libanoni Szidonban és Beirutban, de Alexandriában, Szmirnában és Konstantinápolyban is. Másfelől a király a kereszténység védelmezőjének szerepében is megjelenik, s mint ilyen, a vesztfáliai béke megkötése (1648) és a Rajnai Liga létrejötte (1658) óta a Német Birodalom fejedelmeinek támogatója és törekszik a velük való együttműködésre. XIV. Lajos szinte állandóan ingadozik német szövetségeinek megsegítése és az évszázados törökbarát politikai irányvonal között. Személyes uralkodásának kezdetén a francia-török kapcsolatok annyira megromlottak, hogy Franciaország 1660-tól 1665-ig nem küldött követet Konstantinápolyba. Egyébként 1644-ben a szerződések megújítása sem akadályozta meg, hogy Franciaország levantei kereskedelme alapos hanyatlásnak ne induljon a spanyol háború, illetve Anglia és Németalföld növekvő konkurrenciája miatt. Ugyanebbe az irányba hatott a livornói (1650) és a genovai (1656) szabadkikötő Marseille kárára történt létrehozása is. Végezetül a török kapcsolatokat a szent helyek problémája is terhelte, legalábbis annyira, amennyire XIV. Lajos betöltötte a keresztény vallás védelmezőjének a szerződések által megszabott szerepét. A vázolt körülmények és a franciák gyakori megalázása ellenére a király arra törekedett, hogy ne szakítsa meg véglegesen kapcsolatait a Portával. IV. Mehmed szultán uralkodása idején (1648—1687) a Török Birodalom terjeszkedésének utolsó korszakát élte. A törökök a Velence által birtokolt Kréta meghódítására törekedtek, mielőtt Erdély és Magyarország ellen fordultak volna. XIV. Lajos célja mindvégig az volt, hogy a törökkel való közvetlen konfliktust elkerülje, és ezért pontosan körülhatárolt fenntartásokat fogalmazott meg VII. Sándor pápa Szent Liga tervével kapcsolatban. Hugues de Lionne, a külügyek államtitkára, ezt írta 1662-ben: „őfelsége nincs elszánva arra, hogy a Szent Ligához csatlakozik, hacsak valamilyen újabb, jelentős meggondolás nem készteti érzelmei megváltoztatására . . . Amennyiben őfelsége segíteni és támogatni óhajtja a kereszténységet, mint ahogy ez leghőbb óhaja, ezt csak akkor teheti, ha ez nem vezet a Portával való formális szakításra', a Német-Római Birodalom-beli szövetségeseinek haderejéhez való csatlakozás révén." Ezt a programot pontról pontra betartották. Mivel a törökök Köprülü Ahmed nagyvezér (1661—1676) vezetésével támadásba kezdtek és Morvaországban, valamint Sziléziában 10 000 tatár és 20 000 kozák bevetésével keresztények tömegét ejtették rabságba vagy mészárolták le. XfV. Lajos Coligny gróf vezetésével 6000 katonát küldött a császáriak megsegítésére. 1664. augusztus 1-én a francia kontingensnek a szentgotthárdi ütközetben oroszlánrésze volt a törökök feletti győzelem kivívásában. Franciaország anélkül vett részt a kereszténység nagy diadalában, hogy hivatalosan valaha is hadat üzent volna a Török Birodalomnak. A Porta 1664. augusztus 10-én húsz évre szóló fegyverszünetet kötött a császáriakkal Vasváron, de hatalma és befolyása — veresége ellenére is — megmaradt. 293