Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1683-1718 - A török kiűzésének európai levéltári forrásai I. (Budapest, 1986)
SZERKESZTŐI ELŐSZÓ
Befejezésül köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik áldozatos munkájukkal lehetővé tették az ismertető megjelentetését. Köszönet illeti mindenekelőtt Ságvári Ágnest, Budapest Főváros Levéltárának egykori főigazgatóját, akitől a kötet alapgondolata és koncepciója származik, valamint Szántó Ferencet, az intézmény jelenlegi főigazgatóját, aki elősegítette a kötet befejezésének munkáit. Köszönettel tartozunk Pach Zsigmond Pál akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt létrehozott Budavár Emlékbizottság elnökének és a bizottság tagjainak, akik koordinációs tevékenységükkel járultak hozzá a kiadvány létrejöttéhez és megjelenéséhez. Továbbá az anyagi lehetőségek megteremtéséért Mezei Gyula főosztályvezetőnek, Budapest Főváros Tanácsa VB Művelődésügyi Főosztálya vezetőjének, valamint a Művelődési Minisztérium és a Pénzügyminisztérium illetékeseinek. Köszönet illeti az európai országok levéltárait és más kulturális létesítményeit igazgató főhatóságok vezetőit és a munkában résztvevő intézmények igazgatóit, hogy lehetővé tették munkatársaik számára e nemzetközi kötet létrehozását, és a szerzőket, akik a feltáró munkát elvégezték és kézirataikat rendelkezésükre bocsátották. Itt köszönjük meg azt az erkölcsi és szakmai támogatást, amelyet Molnár Józseftől, a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztálya Levéltári Osztálya vezetőjétől, Ress Imrétől, a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv magyar levéltári delegátusától, Vörös Károlytól, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársától és Varga Jánostól, a Magyar Országos Levéltár főigazgatójától kaptunk, különösen azért, hogy különböző szinteken lehetőséget biztosítottak munkatársainknak a Hungarika-kutatások keretében, és azon túl is a külföldi kutatókkal való személyes kapcsolatfelvételre és a hiányzó adatok pótlására. Köszönetet mondunk lektorainknak, Benda Kálmánnak, Heckenast Gusztávnak és Kállay Istvánnak, akik értékes tanácsaikkal és észrevételeikkel nem kis mértékben hozzájárultak az ismertető végső megformálásához, és Felhő Ibolyának, a kötet szerzői számára irányjelzőül szolgáló modell elkészítéséért. Végül, de nem utolsó sorban megköszönjük a Budapest Főváros Levéltára munkatársai, Jancsó Éva, Kántor Mária, Oborni Teréz, Vadas Ferenc és Váraljai Péterné által a kötet adminisztratív előkészítése és a kéziratok ellenőrzése során végzett sok türelmet igénylő, fáradságos munkát. Kőszeg, 1986. április 22-én a szerkesztők 13