Budapesti közéleti névmutató 1945-1950 I. - Budapesti Főváros Levéltára Kiadványai. Levéltári dokumentáció 4. (Budapest, 1980)
Sz
219 Székely nista mozgalom keretében tevékenykedett. A világháború idején Belgiumban és Franciaországban részt vett az ellenállási mozgalomban. A felszabadulás után HM-alkalmazott, majd a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár dolgozója. 1948-ban a Pesthidegkúti NB tagja. - Szocialista Hazáért Érdemrend stb. Szeghalmi Ida (Budapest, 1926-1949), tisztviselő. 1945-1948-ban az SZDP tagja. A felszabadulás után Sashalmon a községi elöljáróság tisztviselője. 1945-1947-ben a Sashalmi NB jegyzője. Szegner János (Csornád, 1912-1973), földműves. 1945-től az NPP tagja. A felszabadulás után földműves, majd tsz-tag. 1946-1949ben az Újpesti NB tagja. Székely Andor (?). 1948-ban az MKP képviselője a Budatétényi NB-ben. Székely (Preisz) Béla (Székelykeresztúr, 18951969), bádogossegéd. A felszabadulás előtt az SZDP, 1945-től az MKP (MDP, MSZMP) tagja. 1919-ben vöröskatona. A felszabadulás előtt a vasasszakszervezet kőbányai szervezőbizottságának tagja, főbizalmi. 1941-ben a Gázmüvektől kommunista tevékenység miatt elbocsátották s letartóztatták. A felszabadulás után a Gázművek főfelügyelője, ÜB-tag. 1945-1949-ben a X. ker. NB tagja. Halála előtt a Gázművek telepvezetője. - Szocialista Hazáért Érdemrend, Munka Érdemrend, Tanácsköztársasági Emlékérem stb. Székely Dezső (Kisvárda, 1888-1953), építészmérnök. 1945-től a PDP tagja. A felszabadulás után az MMTSZSZ KV tagja, az FKT tagja. 1946-1949-ben a II. ker. NB tagja. Székely Gyula (Budapest, 1899), hites könyvvizsgáló. 1918-1948-ban az SZDP tagja, hosszabb időn át a VI. ker. szervezet vezetőségi tagja, alelnöke. Az első világháború előtt a Galilei Kör tagja. 1945-ben a VI. ker. Elöljáróság helyettes elöljárója, majd revizor. 1945-ben a VI. ker NB tagja. - Nyugdíjas. Székely Ignác (Budapest, 1904-1975), betűszedő. 1922-től az SZDP (MDP, MSZMP) tagja, a felszabadulás után az SZDP (MDP) kispesti szervezetének a vezetőségi tagja, az SZDP Wekerle-telepi helyi és a Világosság Nyomda üzemi szervezetének elnöke. 1929től az SZDP kispesti szervezetének VB-tagja, 1922-től a nyomdászszakszervezet vezetőségi tagja, évekig jegyzője, a budapesti bizottság vezetőségi tagja, üzemi bizalmi, majd főbizalmi. A Kéziszedők Körének egyik alapító tagja és első titkára. A háború alatt munkaszolgálatra hurcolták. A felszabadulás után a nyomdászszakszervezet vezetőségi tagja, 1948-tól titkára; a Kéziszedők Köre alelnöke, a Világosságot c. lap felelős szerkesztője. 1948-1949-ben Kispesti NB, 1945-1949-ben képviselőtestületi tag, a képviselőtestületi frakció titkára; 1948-tól megyei th. biz., 1950-ben fővárosi képviseleti bizottsági tag. Halála előtt a MÁV Jegynyomda nyugdíjas főművezetője. - Szocialista Hazáért Érdemrend, Munka Érdemrend, Népköztársasági Érdemérem stb. Székely János (Mezőberény, 1906), tisztviselő. 1945-től az MKP (MDP) tagja, 1948-tól az MDP XIII. ker. szervezete vezetőségi tagja. 1945-1948-ban a XIII. ker. elöljáróság adóhivatali ellenőre, majd főtisztje; 1948-tól az MDP XIII. ker. szervezetének függetlenített munkatársa. 1948-ban a XIII. ker. NB tagja. Székely László, dr. (Budapest, 1914), textilfestő, jogász. 1945-től az SZDP (MDP, MSZMP) tagja. A felszabadulás után a XII. ker. elöljáróság gazdasági főtisztje, 1949-től a Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat igazgatója. 1948-1949-ben a XII. ker. NB tagja. - A Fővárosi Ingatlankezelő Vállalat nyugdíjas igazgatója. - Munka Érdemrend, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem stb. Székely Sándor, dr. (Kecskemét, 1913), orvos. 1939-től vesz részt a munkásmozgalomban, 1941-tŐl az SZDP, 1944-től a KMP tagja, a felszabadulás után az MKP (MDP) XIV. ker. szervezete vezetőségi tagja, 1948-tól titkára. A felszabadulás előtt a KMP illegális sajtómunkájában vett részt. A felszabadulás után a XIV. ker. helyettes tisztiorvosa, majd tisztiorvosa, 1949-től a Szikra Könyvkiadó osztályvezetője. 1945-1949-ben a XIV. ker. NB tagja. - Az Orvostudományi Dokumentációs Központ igazgatója, az MSZMP VIII. ker. PB-jének társadalmi munkatársa, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének el-