Bónis György: Fővárosi Levéltár (volt Budapesti 1. sz. Állami Levéltár) 4. A jogszolgáltatás budapesti területi szervei. Kapitalista és szocialista korszak -Levéltári alapleltárak II. (Kézirat. Budapest, 1961)

TANÁCSKÖZTÁRSASÁG /XVI. FONDCSOPORT/

- 198 ­napjaitól kezdve a forradalmi törvényszék számára készítet­ték, s a likvidálások folytán egyre fogyatkozó köztörvényi bűntettesek mellett mindinkább a forradalmi törvényszék ele állitottak száma dominált bennük. Később már csak az utób­biak többszázra menő létszámát, ill. ennek a létszámnak gyarapodását és fogyását tüntették fel, az erre előre el­készített litografált iveken. A napijelentések négy hónapra> /1919» március 1.- július 31./ terjedő folyamatos sorozata egy fegyelmi ügy kapcsán maradt fenn. A fogháziroda felvételi asztalánál dolgozó Dr. Toldy Zoltán ellen a Tanácsköztársaság megdönt ése után az Ítélőtáblán Fgy. 18/1919, sz. alatt folyt fegyelmi ügy­höz a kiküldött vizsgálóbiztos számára a budapesti állam­ügyészség megküldte az emiitett időszak napi jelentéseit. Megjegyezte, hogy Toldy a vádbiztosok és a forradalmi tör­vényszék elnöke által kiállított rendelkezések alapján fo­gadta be a túszokat és a letartóztatott terhelteket a fog­házba. Bár június folyamán nem minden nap végezte ezt a funkciót, a napi jelentéseket az államügyészség folyamato­san összeállította. Ezek tehát a fogházlétszám és a le­tartóztatottak személye szempontjából igen jelentős forrá­sok. 2. Napi jelentések 1919. március 1.-július 31. 1 csomó Terjedelem: 0,07 ifm. 3. A napi jelentések a szaporodás, szabadulás, a gyűjtőfogház­ba való átszállítás fejezetein belül a törzskönyvi számot, a fogoly nevét, életkorát, bűncselekményét, előző bünteté­seinek számát, zárkaszámát, a jegyzetet és a fogházirodai kezelés adatait tüntetik fel. Az első márciusi hetek je­lentései természetesen még a budapesti büntetőtörvényszé­ki fogház működésének termékei, 4. A csomó átlapozással kutatható, * 5. Az iratanyagot a bp. kir, ítélőtábla Fgy. 18/1919. sz. ira­ta mellől emeltük ki.

Next

/
Thumbnails
Contents