Herczeg Etelka: Fővárosi Levéltár (volt Budapesti 1. sz. Állami Levéltár) 3. A budapesti iskolák I. kötet - Levéltári alapleltárak II. (Kézirat. Budapest, 1961)
Állami Ápolónő- és Védőnőképző Intézet, Fővárosi Pedagógiai Szeminárium és a főiskolák elé külön összefoglaló szervezeti ismertetést nem adtunk, hanem az alapleltári lapjaikon tértünk ki részletesebben reá Q Az egyes alapleltári lapokon a fejeimben feltüntettük a fond óimét és évkorét, ezt követőleg pedig Í pontban tárgyaltuk az iratokra vonatkozó tudnivalókat« A fend cime tartalmazza az iskola valamennyi elnevezését az adott évkoron belül« A ©im után zárójelben az iskola mai elnevezés« található« Az 1«/ pontban az iskola történetének főbb adatai /a,lapitási év, elnevezés, eim és azok változásai, megszűnés, a szervezet főbb adatai, megszűnés ideje/ találhatók« A 2*,/ pont az iratanyag tagolódását tünteti fele az iratok, segédkönyvek, anyakönyvek, számadások és vegyes iratok felsorolását, évkörét és a csomó, illetve a kötet számát, valamint külön sorban az iratanyag terjedelmét«* A 3«/ pontban, a megjegyzésben - a rendelkezésre álló adatok alapján az elpusztult iratanyagra, a még kintlévő iratanyag hollétére vonatkozó adatokat, valamint az iskolában tanított vagy tanult kiemelkedő személyek neveit közöljük« Az alapleltár 2«/ pontjában az iskolák működése során keletkezett különféle iratfajtákat 5 /a,-e/ csoportba osztottuk* A csoportosítás az egyes iskolák szervezetét és működését tükrözi« A* a/ csoportba tartoznak a tantestületi ülések jegyzőkönyvei« A b/ csoportban szerepelnek az ügyviteli iratok segédkönyveikkel« A e/ csoportban az anyakönyveket találjuk; érettségi, osztály- és magántanulók anyakönyveit« Ad/ csoportba a számadási iratok és a leltárak kerültek« Végül az e/ csoportban az osztály-, felvételi- és beirási naplók és a vegyes iratok szerepelnek« C/ Mivel a felsorolt iratfajták az egyes iskolatípusoknál lényegében azonos jellegűek, ismertetésüket az alábbiakban foglaljuk össze« a/ A tantestületi jegyzőkönyvek csomói /kötetei/ a havonta rendszeresen /s egyes rendkívüli esetekben/ tartott tantestületi ülések időrendjében tartalmazzák a jegyzőkönyveket. Élőfordult, hogy e jegyzőkönyveket iratok módjára beiktatták az általános ügyviteli iratok iktatókönyvébe és az iktatószámot a jegyzőkönyvekre rávezették»