Nagy István - Nagy Lajos - Wellmann Imre: Budapesti 1. sz. Állami Levéltár 1. Buda sz. kir. főváros. Pest sz. kir. város Óbuda mezőváros levéltárai - Levéltári Alapleltárak (Kézirat. Budapest, 1959)

III. ÓBUDA MEZŐVÁROS LEVÉLTÁRA

- 385 Íz iratokhoz sem iktató, sem mutató" nem áll rendelke-* zésre* Tan azonban az I* csomó elején egy birósági napló, 1870-ből, mely a tárgyalt ügyek egy részére terjed ki; tartalmazza nagyjából időrendben, az egyesbiró nevét /vagy ennek kezdőbetűjét/, a felek nevét, a tárgyalás kitűzött idejét* s a kapcsolatos irat iktatószámát. Van továbbá az egyes évi iratok elején egy-egy iratjegy­zék, mely az irattári számok rendjében az iktatószámot és a peres felek nevét adja meg* ....,­A kutatásnak eszerint a megfelelő évi iratjegyzékből kell kiindulni* Ezt végignézve, a keresett ügy megje­lölése mellett az irattári sorszámot és az iktatószá­mot is megkapjuk* Az előbbi alapján kikérhetjük az iratotj az iktatószámnak csak annyi a jelentősége»hogy segitségével a naplóból esetleg megál1api thatjuk a tárgyalás napjátj ez ugyanis az iratokban helyenként nines feltüntetve. Az iratokat az év ós a sorszám feltüntetésével kell kérni. 8. A BUDAI JÁRÁSBÍRÓSÁG ÓBUDAI TELEKKÖNYVE 185W-1856 A budai járásbiróság által kiállított telek- és betáb­láz ási könyv. A telekkönyvet 1855. december 15-i cs. kir. igazságügy­miniszteri rendelet értelmében lezárták ós kivonták a használatból. Telekkönyv /Grund- und Intabulations­buch/ 1854/?/-1856 7 kötet 1,12 polcfmj 0,67 iratfm. A 2-4. sorszámú kötet a házak sorszámának /201-800*/ rendjében a házingatlanok, a 6-9- sorszámú kötet lap­számok szerint szelőbirtokok adatait tartalmazza. A telek-oldal az ingatlan jellegéről, a birtokos nevé­ről, a birtoklás jogciméról s a tulajdonjog ellen tör­tónt felszólalásokról tájékoztat; a betáblázás oldala, az 1. pontban emiitett lezárás következtében, legna­gyobbrészt üresen maradt* A 5-4- kötet végén a házszámok sorrendjében a birtoko­sok nevét feltüntet© jegyzék található. E kötetekben

Next

/
Thumbnails
Contents