A budai mészárosok középkori céhkönyve és kiváltságlevelei - Források Budapest közép- és kora újkori történetéhez 1. (Budapest, 2008)

TANULMÁNYOK - Kubinyi András: A középkori budai mészároscéh

40,7% került női kézre. A céh utolsó évében 25 férfi és 6 női tagja volt a testületnek. A 25 férfit le kell vonnunk, így 1500 és 1529 közt 56 mészárszék üresedett meg, amelyből 33-at, azaz 58,9%-ot vettek át az özvegyek. A mesterek 41,1 %-ának a céhből történt kiválásuk, általában haláluk után tehát vagy nem élt már a felesége, vagy nem tudta, esetleg nem akarta a mészárszéket átvenni. Beleértve az 1500-ban említett 5 női mestert az asszonyokból 16 (32,1%) egy évig, 17 (44,7) kettő és hét év között, 5 (13,2%) tizenkettőtől tizennyolc évig gazdálkodott a mészárszékkel. Ezek a követ­kezők: Gansl (?) Bálintné és Nüssel Jánosné 18-18, Cserbokor Istvánné és Tibolt Wolfgangné 17-17, Fischer (Polster?) Zsigmondné egy év kihagyással 12 évig mű­ködtek. Nők máshol is részt vettek a kézművességben. 193 A céhtagok számának csökkenésével kapcsolatban már utaltam Szűcs nézeté­re. 194 Pontosítva azt állapíthatjuk meg. 1500-1512 közt a céhnek 40,7, (évi 39^12), 1513-1526 közt 36,2, (évi 35-39) a török első betörése után 1528-1529-ben 31 tagja volt. Az első periódust 100-nak véve a másodikban 88,9, a harmadikban 76,2. A csök­kenés tehát létezett. 2. táblázat. A mészárszékek száma és megoszlása 1500 és 1529 között a középkori Budán Év Székek száma Az év eltűnt székei Új széktulajdonsok Év Férfi Nő Összes Férfi Nő Összes Férfi Nő Összes 1500 35 5 40 — _ — — — — 1501 33 8 41 5 1 5 3 4 1 1502 38 4 42 2 4 6 7 — 1 1503 195 33 8 41 5 1 6 — 5 5 1504 35 5 40 1 4 5 4 1 5 1505 196 34 5 39 3 1 4 — 1 1 193 MARGARET L. KING: Frauen in der Renaissance. München, 1993. 81-86. p.; KATALIN G. SZENDE: The other Half of the Town: Women in private, professional and public Life in two Towns of Late Medieval Western Hungary. In: East Central Europe 20-23. (1993-1996) part 1. 181-184. p. 194 Lásd fenn, 176. j. 195 Fülöp mester kétszer van felvéve. 196 Hiányzik Fischer Zsigmondné. 1501-ben és 1513-ban ezen a nevén, 1504-ben Fischernéként, 1502 1503-ban Polsternéként, 1509-ben és 1511—1512-ben Polster Zsigmondnéként, 1506-1508-ban és 1510-ben Zsigmondnéként írták össze. A két céh egyikét Schreiber Wolfgang kapja, aki majd csak 1529-ben lesz céhtag, noha többször volt céhmester. Lásd rá fent. A másikat Füsselnek adták, aki ez­zel visszakerült a jegyzékbe.

Next

/
Thumbnails
Contents