Delehan Mihajlo – Kutassy Ilona: A Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi osztályának magyar provenienciájú fondjai 1919-ig és 1938–1945 között - A Kárpát-medence levéltári forrásai. 1. Fond- és állagjegyzékek 2. (Budapest, 2009)

BEVEZETÉS

BEVEZETÉS Történelmi szempontból fontos, hogy a magyar kutatók is megismerhessék azoknak a magyar provenienciájú irategyütteseknek a sorsát és állapotát, amelyek a trianoni határon kívül rekedtek és ez idáig nem készülhetett róluk magyar nyelvű tájékoztató. A történelmi körülmények mostanáig nem kedveztek közös magyar-ukrán tájékoztató jegyzék megjelentetésének sem. Úgy néz ki, hogy a 2000. év első évtizedére a körülmények kedvezően megváltoztak. Ennek következtében az alábbi pár száz oldal már tartalmazza a Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi fiókintézetében őrzött magyar provenienciájú, s Kárpátalján 1919-ig, illetve 1938 és 1944 között latin, német, ruszin, cseh/szlovák és magyar nyelven keletkezett fondok jegyzékét, sőt tájékoztatást ad az egyes fondok jellemző irategyütteseiről, vagyis a fondokon belüli ún. opiszokról, magyarul leírási egységekről is. Az alábbiakban rövid és lényegre törő jellemzést adunk a mai Kárpátalja területén 1945 előtt képződött iratgyüjtemények, például a közigazgatási-, az egyházi- és a magánlevéltári irategyüttesek múltjáról. A vármegyei levéltárakról 1920-ig A kárpátaljai vármegyék levéltárügyének története évszázadokra nyúlik vissza, a levéltárba átadott iratokról már a 17. századtól találhatunk jegyzékeket. A szervezett levéltártörténet kezdetét Kárpátalján a 18. század végén tevékenykedő Schenberger Ferenc iratrendezéseitől számíthatjuk, aki megfelelő bérért először rendezte a környék vármegyéinek levéltárait, így az Ung vármegyei anyagot is. Történt ez annak ellenére, hogy a vármegyei szabályrendeletek szerint az iratrendezést a jogi végzettségű jegyző-levéltárosoknak kellett volna végezniük. Az 1920-as években tevékenykedő Radványi Miklós tartományi levéltáros szerint is a vármegyei gyűjtemények védelmezője és az eredeti vármegyei pecsétek őrzője ősidők óta a vármegyei főjegyző volt egészen 1790-ig, amikor egy levéltáros fenntartásáról döntöttek például Ung vármegyében is. Az Ung vármegyei iratanyagot a 16-18 század folyamán a főjegyző otthonában, az ungvári várban, majd a jezsuita gimnáziumban őrizték. Az új vármegyeháza felépítésekor, 1775-ben azonban a levéltári hivatal tökéletesítése nélkülözhetetlenné vált, márcsak a vármegyei hivatalok munkájának zökkenőmentes működtetése miatt is. Az Ung vármegyei jegyzők közül Eőry Mihály (1796-1801), valamint Haraszthy János (1847-1860) alapozták meg a vármegyei iratok szakszerű rendszerezését. 1809-ben az újonnan felépített vármegyeháza első emeletén lévő három szobába, majd később az emeletre költözött át a levéltár. A vármegyei ügyviteli szabályok korszerűsítésével a levéltárosnak is készítettek munkaköri leírást. Horváth János levéltáros (1861-1876) sokat fáradozott a levéltári anyag rendezésén. Például a helyhiányra hivatkozva, 4-5 méter magas polcok kialakítását indítványozta, ami meg is valósult. O volt az első levéltáros, aki elkezdte írni Ung vármegye monográfiáját, de vállalkozása néhány füzet kiadása után torzóban maradt. 1890-ben ismét rendezték, rendszerezték a levéltárban őrzött iratokat, s a tájékoztatást megkönnyítő lajstromokat is készítettek hozzájuk. Az 1918-ban elkezdődött politikai változások idején a levéltár legnagyobb gondja a helyhiány volt, de tagadhatatlan, hogy a körülményekhez képest az iratok ekkor még kielégítő állapotban voltak. Ungvár város iratainak gyűjtését és kezelését akadályozta, hogy 1807-ig a városnak nem volt székháza. A városi levéltári anyag is a városi bíróságon volt elhelyezve. Ennek ellenére az ungvári levéltár viszonylag korán megszerveződött. Az 1807-es elhelyezés-rendezés idején már komoly hiányok mutatkoztak, különösen a privilégiumok terén. A megfelelő jogbiztosító iratok hiánya miatt a város többször pereskedni volt kénytelen jogainak érvényesítése érdekében. Az 1840-es években a jelentések a nyilvántartások hiányát teszik szóvá. 1845-ben például arról rendelkezett a város, hogy a főjegyzőnek el kell látni a levéltáros kötelességeit is. A kialakított rend 1861-ig volt érvényben, miután újabb változásokat vezettek be. Mint a térség városaira jellemzően, ebben a levéltárban is két ismert csoportra osztották az őrzött dokumentumokat: Titkos iratokra (Archívum Secretum), és Nyilvános iratokra (Archívum Publicum). így, ebben a struktúrában érte a levéltárat a 20. századi rendszerváltások sora. Bereg vármegyében is, hasonlóan a többi vármegyéhez, a 18. század végéig az iratokat a vármegyei jegyzőnél őrizték. A későbbiekben az iratanyag többször is tűzvész martalékává vált. Az első vármegyeháza adataink szerint 1776-ben égett le és a dokumentumok jelentős része is ekkor pusztult el. Három évvel később az újonnan épített vármegyeháza adott helyet az iratoknak. Egy 1810. évi vármegyei bizottsági beszámoló szerint a levéltárban nem voltak megfelelőképp rendezve az iratok. A Helytartótanács ezért elrendelte, hogy nyolc évre levéltárost vegyenek 7