Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Athén
Annak érdekében, hogy ezt a falat minél előbb felépíthessék, az athéniak beépítették számos középület, templom, szobor és felirat anyagát is. A késői ókor idején kevés jelentős építkezésre került sor Athénban. Ezek közé tartozik a Gigászok gümnaszionja. Az Attalosz Sztoától délre 450 táján vízimalmot építettek. Épült egy gümnaszion az Akadémia területén is. A Métróon északi csarnoka ebben az időben valószínűleg zsinagóga volt. A III. századtól kezdve neves keresztény bölcselők is tanítottak Athénben, iskoláik azonban a városon kívül voltak, például a Hüméttoszon, ahol remetelakok és később kolostorok épültek. Az V. század utolsó jelentős filozófusa Proklosz volt, akinek az Akropolisz déli lejtőjének alján volt az iskolája. 529-ben Justinianus bezáratta az athéni pogány filozófusok iskoláit, köztük a platóni Akadémiát, és a barbár inváziótól való félelmében megerősítette birodalma védelmi vonalait, így Athén erődítményeit is. Valószínűleg a VI. századtól kezdve számos ókori templomot és műemléket keresztény templommá alakítottak át, mint például a Parthenónt, az Erekhtheiont és a Hephaiszteiont; a Szelek tornyát keresztelő kápolnaként, az Aszklépieion számos épületét pedig bazilikaként használták. A VII-IX. század, amelyet gyakran „sötét” kornak neveznek, Athén hanyatlásának időszaka volt. A fellendülés a X-XII. században következett be; ezt az időszakot a bizánci művészetben az ún. athéni korszaknak is nevezik. Ebben az időben újra fellendült a városépítés. Az ásatások egy egész bizánci lakónegyedet hoztak napvilágra. A kor emlékei a Kapnikarea, a Panajia Gorgoepikoosz, az Ajii Theodóri, a Szótira Likodimu (az ún. orosz templom) és az Ajii Aposztoli, valamint a városon kívül több kolostor. A Hüméttoszon két iskola működött, amelyek később rendházak lettek. 1040-ben a normannok dúlták fel Attikát, 1154 és 1182 között pedig szaracénok pusztították. A várost különböző utazók leírásaiból ismerjük: Idriszi, az arab földrajztudós; Benjamin Tudelai és a metropoliták: Mikhael Akominatosz, Mikhael Pszellosz. Konstantinápoly 1204- es elfoglalása után a birodalom apró államokra hullott szét, zömét a keresztesek tartották kezükben. Az Akropolisz körül épített középkori falat Rizokasztronnak nevezték, de ma ezen a néven csak az Akropolisztól északra elterülő negyedet hívják. A régi Akropoliszkörfalat és a késő római falat még akkor is használták. Attika általános hanyatlása tovább fokozódott az 1205- ben kezdődő frank uralom idején. Az új uralkodók kíméletlenül bántak a görög lakossággal. Hivatalos nyelvként a franciát használták, és az athénieket teljesen kizárták az államügyek intézéséből. Az Akropolisz műemlékeit átépítették. Különösen sok kár érte a Propülaiát: itt rendezték be a fejedelmek rezidenciáját, s az épület déli szárnyán, valamint középtengelyén egy-egy templomot építettek. A Parthenónt katolikus templommá építették át, a fellegvár délnyugati peremén épült az ún. Frank-torony, s keleti oldalán a Belvedere. Feltételezés szerint a mintegy 400 km2-nyi lakott terület nem terjedt túl a késő római fal határain. Egy 1395- ben Athénban járt utazó leírása szerint mindössze száz lakóház volt a városban. A frank uralom alatt hanyatló és egyre csökkenő lélekszámú Athén helyzete gyökeresen megváltozott az 1456- ban kezdődő török hódoltság idején. A város a szultántól kapott kiváltságok révén újra fejlődésnek indult. A gyakori éhínségek, járványok és egyéb viszontagságok ellenére a lakosság megőrizte vitalitását, száma növekedni kezdett, amihez a törökök és albánok letelepedése is hozzájárult. Az albánok a XVI. század közepéig elsősorban a Plakanegyedben telepedtek le. Az idők folyamán négy társadalmi réteg alakult ki a városban: a leggazdagabbak az urak (arkhónok) voltak, majd a módos gazdák következtek, végül a kereskedők és az egyszerű parasztok. 1464-ben, a török-velencei háború (1463-1475) során a velencei Vittorio Capello rablótámadást intézett a város ellen, s noha az Akropoliszt nem tudta elfoglalni és visszavonulásra kényszerült, módszeresen kifosztotta és feldúlta Athént. Amikor az Akropolisz a török elöljárók rezidenciája és helyőrségük állomáshelye lett, az épületek közötti területet török családok és a helyőrség apró házai népesítették be, és a Rizokasztron által körülvett területre görögök többé nem léphettek be. A fal északi része volt a határ a megerősített hegy és az alsóváros között az Akropolisztól északra. A fal déli része akkoriban a Szerpendzse nevet viselte. 1506-ban új vízvezeték is épült. A tiltott övezetbe eső görög templomok romba dőltek. A Propülaiában 1645-ben és a Parthenónban az 1687-ben történt robbanások okoztak súlyos károkat. Amikor a velencei Vittorio Capello az Akropolisz ostromára készült, a törökök lebontották Athéné Niké templomát, és anyagát az ún. török bástya építéséhez használták fel. 1835-1836-ban kerültek elő ismét azok a faragványok, amelyekből rekonstruálták a Niké-templomot. A törökök az Akropoliszon, valamint a késő római városfalon belül és kívül is laktak. A Parthenónt minarettel látták el és dzsámivá alakították át, a délnyugati csücskében levő bizánci harangtornyot pedig minaretként használták. Az alsóvárosban négy új dzsámit emeltek. A lakosság számának növekedésével párhuzamosan egyre több ház épült a késő római fal környékén. A XVII. században a városban negyven új keresztény templom, cisztercita rendház, valamint kapucinus kolostor épült. 1671-ben a város nyolc negyedének 2053 házában 12 500 görög, török, görögországi albán és kevés számú külföldi lakott. A város területe a XVII. században 460 000 m2 volt. 42 EURÓPAI FŐVÁROSOK
