Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)

Ankara

I923-I930: Az első „nemzeti irányzat”. Jellegzetes épületek: Ankara Palota, Pénzügyminisztérium, második parlament, Evkaf lakóházak, Gazi állomás, Gazi Művelő­dési Intézet, Mezőgazdasági Bank, Monopóliumok Fő­­igazgatósága, az Is Bank és az Osmanli Bank, Etnográfiai Múzeum, Vámügyi Minisztérium, Türkocagi (Arii Hikmet bej). 1930-1940: Az „állami irányzat” (nemzetközi stílusok, Bauhaus-hatás). Jellegzetes épületek: Belügyminiszté­rium, Miniszterelnökség, Sayistay, Török Vöröskereszt Társaság, Hadügyminisztérium, Elnöki Palota, Tarto­mányi Bank, Szállításügyi Minisztérium, Ankara főállo­más. A harmadik parlament tervei 1938-ban készültek (Holzmeister) és 1959-ben épült fel. 1940-1950: A második „nemzeti irányzat”. Jellegzetes épületek: Irodalmi és Tudományos Fakultás, Mezőgaz­dasági Minisztérium; Anitkabir (mauzóleum), a köztár­saság korának emlékműve, amely Kemal Atatürk szarkofágját foglalja magában. A mauzóleum megterve­zésére 1942-ben nemzetközi tervpályázatot írtak ki. A győztes pályamű - Emin Onat és Orhan Arda terve -1954-ben készült el. Az Anittepe hegy tetején álló épület a város minden pontjáról látható. 1950-1960: A „szabadversenyes időszak”. Jellegzetes épületek: Yüksek Ihtisas Kórház, Etibank és a Központi Statisztikai Hivatal. 1960-1970: Az „iparosítási időszak” (német befolyás). Jellegzetes épületek: Közép-keleti Műszaki Egyetem. A város épületeinek többsége a köztársaság kikiáltása után épült. A gyors növekedéssel együtt jár a régi épületek számának csökkenése, ugyanakkor szabályozást igényel a rohamosan növekvő városban a területfelhasználás. A beépített terület növekedése következtében a város közigazgatási határai állandóan bővülnek: 1968-ban a vá­ros kerülete 189 km hosszúságú volt, 1978-ban pedig elérte a 200 km-t. Ankara magába olvasztotta Sincan, Etimesgut és Gölba§i városokat, valamint számos kisebb falut. Az Ankarai Városrendezési Hivatal 1970-ben készítette el az első területfelhasználási tervet, amely meg­határozta a lakóterületnek, városközpontnak, iparnak, közlekedésnek, mezőgazdaságnak és erdészetnek értéke­síthető területek százalékos arányát. A lakóterületek 89,3 km2-t, az összterület 51%-át foglalják el. A tervezet nem tesz különbséget az állami és magán­­tulajdonban levő területek között. Ennek oka a város vegyes gazdasági tulajdonviszonyaiban rejlik; bizonyos gyárak és raktárak például állami tulajdonban vannak. A függetlenségi háborút megelőzően a kormány tulajdo­nában voltak a temetők és a mocsarak, a város közigazga­tása pedig 3 km2 területet mondhatott a magáénak, melyek többsége a városközpontban található, ahol a telkek ára igen magas. A város lakóterületeit az Ankarai Városrendezési Hivatal két csoportra osztja: rendezett és rendezetlen területekre. A lakóterületek 53%-a rendezett területre esik, míg a nem rendezett területek 31%-a lakó­övezet. A nem rendezett területeken fekvő lakónegyedek többségét az úgynevezett gecsekondük teszik ki, az enge­dély nélkül épített lakásokból kialakult telepek. A gecse­kondük a második világháború szociális jelenségeként jöttek létre - írja dr. Ru$en Kele? professzor, a Városiaso­dás, lakásépítkezés és gecsekondük Törökországban című könyvében. Az engedély nélkül létrejött telepek kialakulása a fejlődő országokban gyakori jelenség. A legtöbb várost, így Ankarát is készületlenül érte ugyanis a nagyarányú felvándorlás. A Kele? professzor könyvében található táblázat érzékelteti a gecsekondük nagyarányú elszaporo­dását az elmúlt két évtizedben: lakóinak száma 1950-ben 12 000, 1960-ban 70 000, s ez 1970-re megduplázódott 144 ooo-re. Egyes becslések szerint 1978-ban Ankara lakosságának 70%-a élt ilyen telepeken. A gecsekondük által okozott gondok - legalább részleges - megszüntetése érdekében a város közigazgatása egy 10 km2-es területet jelölt ki Ankara nyugati határában, és megkezdte a terület terv­szerű beépítését. IRODALOM GALANTI, A.: Ankara Tarihi [Ankara története]. Isztam­bul, 1950. AKKURA, T.: Ankara, Türkiye Cumhuriyetinin Ba$kenti Hakkinda Monografik bir óali$ma [Monográfia Ankará­ról]. ODTU Ankara, 1971. KELE§, R.: Türkiyede §ehirle$me, Konut ve Gecekondu [Városiasodás, lakásépítkezés és gecsekondük Törökor­szágban]. Isztambul, 1972. ÜSTÜNKÖK, O.: A Study of Environmental Conservation on the Citadel Area [A Citadella környékének műemlék­­védelme]. 1971. GÜLEKLI, N. C.: Guide of Ankara [Ankarai útikönyv]. Isztambul, 1949. GÜLEKLI, N. C.: History of Archeology of Ankara [An­kara régészetének története]. Ankara, 1948. KÖMÜRCÜOGLU, E. A.: Ankara Evleri [Ankara házai]. ITÜ, Isztambul, 1949. GUTERBOCK, H. G.: Ankara Éti Müzesi Kilavuzu [A Het­tita Múzeum katalógusa]. Isztambul, 1946. MUBAREK, G.: Ankara, Isztambul, 1344. (Iszlám naptár) WlTTEK, P.: Zur Geschichte Angoras im Mittelalter [Angora története a középkorban]. Lipcse, 1932. MAMBOURY, E.: Ankara - Guide Touristique [Turista­vezető - Ankara]. Ankara, 1933. SEWEL, G.: Squatter Settlements in Turkey [Engedély nélküli települések Törökországban], Massachusetts Insti­tute of Technology, USA, 1964. AT AY, F. R.: (Jankaya. Ankara, 1968. ERDOGdu, S.: Ankaran. Ankara, 1965. KARAOSMANOGLU, Y. K.: Ankara. Isztambul, 1964. BISCHOFF, N. VON: Ankara. Ankara, 1936. RAMSAY, W. M.: The Historical Geography of Asia Minor [Kis-Ázsia történelmi földrajza]. London, 1890. 34 EURÓPAI FŐVÁROSOK

Next

/
Thumbnails
Contents