Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Valletta
sét, a johanniták rendje földet szerzett a szükséges épületekhez, amelyeket kórházi, vallási, katonai és gazdasági célokra használtak. Ezek az ingatlanok napjainkig az állam tulajdonát képezik, s többségükben közcélokat szolgálnak. A város fejlődésének az alapítástól, 1566-tól a XVII. század elejéig tartó időszaka a leglátványosabb. Az első építménye a várost körülvevő erődítmény volt, amelyet a cortonai Francesco Laparelli tervezett, ő készítette el a város sakktábla rendszerű, szabályos várostervét is, melyet a XVI. század végére lényegében meg is valósítottak. Az épületek stílusa komor és dísztelen: a johanniták vallásos és katonai jellegéhez ez illett leginkább, de a kivitelezést végző hadmérnökök sem ismerték a kontinensen akkoriban virágzó építészeti stílusokat. A rend és Valletta első lakóinak lakóépülete ún. máltai stílusban készült. A városközpont még ma is álló legértékesebb épülete a Szent János-székesegyház (1573-1577). A két hangsúlyos toronnyal díszített homlokzat, az erkéllyel gazdagított oszlopos főbejárat, a nyíláskeretek és párkányok utalnak az építés idejére. A kolostor szervesen kapcsolódik a templomhoz. A XVI. század egyházi építészetének megmaradt emlékei még a Church of St Catherine (Szt. Katalin-templom, 1576) és a Church of Our Lady of Victory (a Győzelmes Miasszonyunk temploma, 1566). A későbbi évszázadokban mindkettőt bővítették. A XVI. századi világi építészet érdekes alkotása a Grandmaster’s palace (Nagymesteri palota) a Fegyvertárral, itt ülésezett a lovagrend tanácsa a XVI. század utolsó negyedétől egészen 1798-ig. Ma a köztársasági elnök, a képviselőház és más kormányhivatalok székhelye. Az Auberge de Castille et Léon (Castille és Leonfogadó) is 1574-ben épült, mai alakját azonban 1744-ben nyerte. A túlburjánzó részletképzésű homlokzat a barokk kor kiemelkedő emléke Málta szigetén. A palota ma Málta miniszterelnökének hivatalos rezidenciája. A volt Auberge d’Italie (Itália-fogadó, 1574) épülete ma a Főposta és más kormányzósági hivatalok használatában áll. Az egykori Auberge de Provence (Provence-fogadó, 1571-1575) épületében a National Museum of Archeology (Nemzeti Régészeti Múzeum) kapott helyet. 1706-ban új szakasz kezdődött Valletta építészetében. Romano Carapecchia (1668-1738) lett a rend építésze, aki ezt megelőzően Itália különböző részein folytatott építészeti gyakorlatot. Működése eredménye a római barokk stílus és a helyi hagyományok sajátosan máltai ötvözete lett. Carapecchia elképzelései találkoztak a rend szándékaival, amely most már katonai erejének tudatában nagyobb figyelmet szentelt a városképnek. A XVII. században épült az egyházi épületek közül a Church of St Paul’s Shipwreck (Szt. Pál hajótörésetemplom), a világi épületek közül ekkor épült az Auberge de Baviére (Bajorország-fogadó); a Casa Miari (Miariház), utóbbiban ma a National Museum of Fine Arts (Szépművészeti Múzeum) található; a Manóéi Theatre 316 (Manóéi Színház, 1731) és a National Library (Nemzeti Könyvtár, 1786). 1789 júniustól 1800 szeptemberig Máltán a napóleoni megszálló csapatok állomásoztak. (Ez a rövid időszak a város építészeti arculatát nem változtatta meg.) A szigetország ezután angol felségterület lett; a város azonban a kormányzati formától függetlenül megtartotta vezető szerepét. A XIX. század épületei közül az 1839-ben épült St Paul’s Anglican Cathedral (Anglikán Szent Pál katedrálisa) érdemel említést. A vallettai városkép a XIX. században és a XX. század elején érintetlen maradt. A városban a második világháború viszont súlyos, de nem helyrehozhatatlan károkat okozott, amikor 1941-ben és 1942-ben a német é az olasz légierő támadásai érték. A légitámadások következtében egyes részeket, mint például a Zachary utca és a St John’s utca kereszteződését és a városkapu környékét újjá kellett építeni. Ekkor épült ki a Szent János-székesegyház előtti kis tér is. Az úgynevezett Manderaggióból, amelyet a lovagok eredetileg hajójavító területnek szántak, slum lett, a negyvenes években lebontották és az ötvenes években modern lakóházakat építettek rá. Az ország 1964-ben független lett, és 1974. december 13-án kikiáltották a Máltai Köztársaságot. A háború befejezése után nem sok lehetőség volt Valletta városszerkezetének fejlesztésére, mivel a telkek ára magas volt. A város inkább a saját tulajdonában álló épületek helyreállítására és újjáépítésére központosította erőit, s ebben támogatta a háztulajdonosokat is. Az állam ugyanakkor ragaszkodott a szükséges fejlesztésekhez is. 1945-ben elkészült a város helyreállítási terve, és nagy vonalakban 1960-ra megvalósult. Málta építési ügyeit a XIX. század elejétől kormányhivatal intézte. Működését segítette a rendőrségi jogszabálygyűjtemény IV. részének 13. fejezete, amelyet 1854-ben adtak ki. A következő építésügyi szabályzatok kiadására 1934-ben került sor. A no sz. kormányrendelet a házak és csatornák építésére vonatkozó szabályokat rögzítette, míg az Épületek Esztétikai Szabályzata (No. XXV) a formai előírásokat rögzítette. Mind a végrehajtó szervezet, mind a rendeletek módosultak: A Works Department (Közmunkaügyi Hivatal) készíti a város- és épületterveket, s a tervek kivitelezését a Planning Area Permits Board (Építési Területfejlesztési Tanács), az Aesthetics Board (Esztétikai Tanács) és a Sanitary Engineering Section (Víz- és Csatornázási Hivatal) segítségével ellenőrzi. Ezek a testületek alkotják a rendeleteket és a szabályzatokat. A szigeten a műemlékvédelemmel és az állami tulajdonban levő műemlékek helyreállításával a XIX. század eleji alapítása óta a Közmunkaügyi Hivatal foglalkozik. A műemlékvédelemmel az 1925-ben kiadott Műemlékvédelmi Törvény foglalkozik, melyet 1932 és 1939 között EURÓPAI FŐVÁROSOK
