Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Reykjavík
Reykjavik Izland fővárosa. A 64° 8' 4" északi szélességi és 2i° 55' 8" nyugati hosszúsági fokon, Izland délnyugati részén, a Seltjarnarnes nevű alacsony, dombos földnyelven fekszik, amely nyugat felé belenyúlik az ország legnagyobb, délnyugati öblének, a Faxaflóinak a déli részébe. A város ma már az egész félszigetre és a tőle keletre levő hegyekre is kiterjed. A régi belváros a foldnyelv közepén levő, a tengerszintnél csak néhány méterrel magasabb teknőben foglal helyet, míg a legújabb városrész, Breidhholt tengerszint feletti magassága 105 méter. A kikötőtől északra három sziget, tőle keletre hegylánc van. A város az Európából Amerikába vezető tengeri és légi utak metszéspontjában helyezkedik el. Izland lakosságához viszonyítva a főváros népesnek számit. 83 688 lakosa 1977. december i-én az összlakosság 37,71:%-át tette ki. Ha ide számítjuk a közeli községek lakosait is, az izlandiak 53,52%-a a főváros területén él. A hagyomány szerint Reykjavik az a hely, ahol Izland első állandó lakosa házat épített magának. A régi történeti könyvek, a Landnámabók (Honfoglalás könyve) és az íslendigabók (Izlandiak Könyve), Tudós Ari művei szerint ez a telepes norvég volt, és Ingólfur Arnarsonnak hívták. A történet úgy szól, hogy amikor 874-ben megpillantotta a szigetet, családfői székének oszlopait - melyeknek otthonában kultikus jelentésük volt - a tengerbe dobta, megfogadva, hogy ott teremt otthont magának, ahol azok partra sodródnak, hite szerint ugyanis az istenek általuk segítenek az új otthon helyét kiválasztani. Három év múlva társaival együtt megtelepedett Reykjavíkban. Az izlandi főváros neve, amelyet tulajdonképpen Ingólfur Arnarson adott tanyájának, Füstölgő Öblöt jelent, és azokra a hévízforrásokra utal, amelyek ma a fővárosi fűtőrendszert táplálják. Izland benépesülése után Reykjavik évszázadokon .át nem játszott különösebb szerepet. Az izlandiak kezdettől fogva földműveléssel foglalkoztak. A XIX. század végéig, a halászati technika fellendüléséig, nem jöttek létre komolyabb települések. Mindazonáltal Reykjavik jó természetes kikötője miatt a XVI. században a német kereskedők s később a dánok kereskedelmi központja lett. Az ország függetlensége 1262-ben szűnt meg, amikor Izland hűséget esküdött a norvég királynak. 1380-ban az ország Norvégiával együtt dán fennhatóság alá került. 1613-ban jelentősége miatt a dán korona kisajátította Reykjavíkot. A XVIII. század végén az izlandi gazdaság súlyos természeti csapásoktól, vulkánkitörésektől és időjárási katasztrófáktól szenvedett. A dán kormány több intézkedést hozott az ország megsegítésére, és 1752-ben egy magas rangú izlandi tisztviselő, Skúli Magnússon élve ezekkel a lehetőségekkel, Reykjavíkban gyapjúfonó- és szövőipart hozott létre. Ezekhez a kezdeményezésekhez nagy reményeket fűztek, de a vállalkozások az évszázad vége felé megszűntek. A körülöttük kialakult falu viszont fennmaradt, lakosai halászatból és kereskedelemből éltek. 1786. augusztus 18-án a falu öt más településsel egyetemben kereskedővárosi jogot kapott. Ebben az időben Reykjavíknak mindössze 167 lakosa volt. A XIX. század fordulóján különböző helyekről Reykjavíkba költözött az ország több fontos intézménye. A Skálholt püspökség és egyházi iskolája például 1784-ben egy földrengés után költözött ide. 1800-ban a két meglevő püspökséget reykjavíki székhellyel összevonták és az egész ország számára egyetlen egyházmegyét alkotott. Az Althing (országgyűlés) 1798-ban költözött Reykjavíkba, helyét alig két év múlva a Legfelső Bíróság foglalta el. Valamivel később a király helytartója és az izlandi főkormányzó is Reykjavíkba tette át székhelyét. 1844-ben az ország egyetlen nyomdája is ide költözött, azóta a könyvek és újságok zömét Reykjavíkban adják ki. 1845-ben tanácsadói jogkörrel létrehozták Izland REYKJAVIK 259 Reykjavik
