Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Párizs
helyezésének. Erről tanúskodik XV. Lajos uralkodásának két nagy eseménye: a Concorde tér és az École Militaire (katonai iskola) megalkotása. Eredetileg a király szobrának a felállítása volt a cél. Ehhez kapcsolódott a Tuilériáktól vezető rue Royale megépítése, amely később a Madeleine-templomhoz vezetett. A déli oldalt a Szajna felé nem építették be. A templom tengelyében levő híd építését XVI. Lajos idején kezdték meg, s végül a Bastille bevétele után, az erődítményből származó kövekkel fejezték be. Napóleon a Madeleine-templomot antik templommá alakítva fejezte be, a Bourbon-palotát oszlopcsarnokkal díszítette, összhangban a tér többi épületének oszlopsorával, 1829-ben ebből lett a Chambre des Députés (Képviselőház). A király szobrát, amelyet 1763-ban helyeztek a tér közepére, a forradalom idején ledöntötték és a guillotine-nal cserélték fel. A XV. Lajos tér először a Forradalom tere lett,majd nem sokkal ezután a Concorde tér. Lajos Fülöp alatt állították fel a luxori obeliszket, az egyiptomi pasa ajándékát. 1751-ben Gabriel befejezte a katonai iskola építését. Az alapítvány célja 500 szegény nemesember katonai nevelése. A Champ-de-Mars (Mars-mező), amely összekötötte az iskolát a Szajnával, és amely hosszú ideig csak hadgyakorlatok színhelye volt, később Párizs egyik népligete lett, közepén az Eiffel-toronnyal. Az Ancien Régime végére Párizs hatalmas várossá fejlődött, lakosainak száma elérte az 550 ooo-et. A nagy bulvárok mozgalmassá tették a várost, megnyíltak az első modern kávéházak és a hercegi kerteket is megnyitották a közönség számára. 1784-1790 között új városfallal vették körül a várost, neve Fermiers Généraux (Főadóbérlők fala), mert övék volt a vámszedés joga a régi városi sorompónál, amelynek helyébe ez a fal került. Ez az övezet inkább elegáns volt, mint praktikus. A falat belső körút övezte, kívül fákkal beültetett széles út vette körül. Vámszedő pavilonok gyanánt Ledoux, majd Antoine antik kis templomokat emeltetett. Négy megmaradt közülük: két négyszög alakú a Denfert-Rochereau és a Nation téren, két kör alakú a Villette-kapunál és a Monceau-parkban. A Főadóbérlők fala 1859-ig jelezte Párizs közigazgatási határát. Lebontása után szélesebbek lettek azok a külső körutak, amelyek ma a főváros második közlekedési gyűrűjét alkotják. A városi kényelemre és közegészségre is nagy figyelmet fordított a kormányzat. Gondoskodott az ivóvízellátásról, a szennyvízelvezetésről, az élelmiszer-ellátásról és az elosztás rendszeréről, valamint összhangba hozták az építkezéseket a közlekedés követelményeivel. A XVII. század elején egy olasz család, a Francini több tagja viselte Franciaország víz- és kútfelügyelője címet. Megbízatásuk elsősorban a vízhálózatra terjedt ki. Már 1605-ben munkába állítottak egy szivattyút, a Pont- Neuf egyik boltívének közelében, a Samaritaine-nél. 1700 körül a Szajna már több vízzel tudta ellátni a fővárost, mint az összes forrás és kút együttvéve. A Belleville és a Pré-Saint-Gervais források a Szajna jobb partjának nagy részét ellátták vízzel, az Arcueil-vízvezeték, amit Medici Mária építtetett a Luxembourg-palota részére, kielégítette a Quartier Latin vízszükségletét. Colbert és utódai megkétszerezték a nyilvános kutak számát (1666- ban még csak 22 volt). A jobb parton a vezeték mentén levő magánvillákba bevezették a vizet, a lakosság nagy része azonban még mindig kénytelen volt a vízhordókhoz fordulni, akiknek mestersége csak a második császárság idején tűnt el. XVI. Lajos alatt a legnagyobb újdonság az első gőzhajtású szivattyú, amelyet a mai Alma-hídnál, az üzletemberek negyede mellett helyeztek el. Az első nagy szennyvízcsatornát, a Marais-csatornát Étienne Turgot polgármestersége idején építette Beausire, a király építésze (1737-1740). A közvilágítás bevezetése La Reynie rendőrfőnök nevéhez fűződik; 1667-ben 2736 gyertyás lámpa világította meg a főutakat. A XVIII. században szerelték fel az olajégős lámpákat. A világítógázt, amit 1799-ben talált fel Philippe Lebon, csak 1829-ben kezdték alkalmazni. XV., de különösen XVI. Lajos uralkodása az urbanizáció tetőpontját jelentette. Egyszerű, funkcionális, de elegáns épületek sora jött létre. Az utcák kövezése kötelezővé vált, és London után Párizsban is megjelentek az első járdák. Hivatalosan szabályozták az utcák szélességét és a házak magasságát. Az 1783. évi rendelet 16 méterben állapította meg a faházak magasságát, 20 méterben a kőházakét, és ebben az esetben az utcának 10 méter szélesnek kellett lennie. Ugyanez a rendelet vezette be az építési engedélyt is. Minden új ház tervét előzőleg jóvá kellett hagyatni. Colbert már megnyitotta az utat a tömegközlekedés felé, az omnibusz elődjének, a hat solos (a sol pénzegység) szekérnek a bevezetésével. XVI. Lajos alatt több mint 2000 fiáker szállította a fővárosiakat. A középkortól kezdve számos Szajna-parti kikötő biztosította az élelmiszer-szállítást. A központi piacot, tisztátalansága és szűkössége miatt, 1763-ban kitelepítették, a gabonapiacot újjáépítették (a jelenlegi Bourse de Commerce - Árutőzsde). Új halpiacot építettek, és különböző negyedeket láttak el vásárcsarnokokkal. Magánszemélyek a fedett átjárók alatt létesítettek kereskedelmi központokat (pl. az Orléans-i herceg boltjai a Palais-Royal árkádjai alatt). Az első császárságot (1804-1815) a közigazgatási központosítás jellemzi, annál is inkább, mivel az udvar és a kormány székhelye nem Versailles, hanem a Tuilériák palotája. Párizs ekkor még nem a tisztviselők városa, de számuk már igen nagy. A fővárosban ez időben kezdődik meg a munkások bevándorlása, amely a lakosság 23%-os növekedésének fő oka. A lakosság száma 1801-ben 550 000, 1817-ben már 714 000. PÁRIZS 233
