Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Bevezető
struktúrát illetően, majd igazgatásilag is a fővárosok részeivé váltak. Két jellegzetessége hangsúlyozandó: eredeti határaik elmosódtak és infrastrukturálisan nagyjából azonos színvonalúak. Határaik nem azonosak a város közigazgatási határaival, de azzal gazdasági funkcionális egységet képeznek. Természetesen a város közigazgatási határai időnként megpróbálják követni az agglomerációt, terjeszkedésüknek a közigazgatási egyesítés sem szab határt. A fővárosok vonzása révén egyre újabb agglomerációs gyűrűk keletkeznek. A II. világháború rombolásai után a hagyományos történeti városrészek szerepe módosult. Városonként eltér, hogy igazgatási központok lettek-e, a kereskedelmi központok szerepét vállalták-e magukra, vagy műemlékként az új, modern élet perifériájára kerültek. A történeti városmagok védelme egyre nagyobb jelentőségű, ebben a szellemben keletkezett a műemlékvédelmet biztosító törvények sora is. Munkánkat mi is e cél szolgálatába állítjuk. * Jelen mű gondolata az európai fővárosok polgármestereinek 1972. évi felhívása nyomán fogant, amelyben a történeti városmagok védelmének és megújításának igénye fokozott hangsúlyt kapott. Ennek megvalósításához kívántunk a közgyűjtemények eszköztárával hozzájárulni. Sajátosan szakmai, levéltáros igény is élt bennünk, amikor erre a feladatra vállalkoztunk. A tömegesen megjelenő enciklopédiák, lexikonok korában itt az ideje, hogy az olvasóközönség az eddiginél jobban ismerje és hasznosítsa a levéltárak értékeit (iratokat, terveket, térképeket). Ezért közkinccsé kívántuk tenni a fővárosi levéltárak gazdag anyagát. Kezdetben a levéltári leltárak közreadására gondoltunk. Célunk olyan összesítő forrásismertetés kiadása volt, amely több kapcsolódó tudományág (településtörténet, városszociológia, műemlékvédelem, várostervezés), de mindenekelőtt a várostörténet és az összehasonlító várostörténet számára szolgálhat módszertani segítségül és dokumentáció gyanánt. Budapest Főváros Levéltára az 1974. évben fordult javaslatával a testvérintézményekhez, kérve egyidejűleg a Nemzetközi Levéltári Tanács (ICA) támogatását. A budapesti kezdeményezést kedvezően fogadta a Nemzetközi Levéltári Tanács Végrehajtó Bizottsága, amely az egységes nyilvántartási rendszerek kialakításán fáradozva várostörténeti tárgyú, tematikus feldolgozásukat első lépésnek tekintette az interdiszciplináris együttműködés terén. Jelen témaválasztás összecseng a napjainkban tapasztalható várostörténet iránti nemzetközi érdeklődéssel. A végrehajtó bizottság kijelölte a szerkesztő bizottság tagjait: elnöknek Peter Walne-t, az ICA publikációs bizottságának elnökét; tagjainak Alekszej A. Tubasovot, a moszkvai Városi Tanács Levéltári Osztályának vezetőjét, Christian Gutöt - akkor Párizs és Szajna megye főlevéltárosát, jelenleg a Francia Nemzeti Levéltár főinspektorát - és Felhő Ibolyát, Budapest Főváros Levéltára nyugalmazott osztályvezetőjét, a szerkesztés feladataival pedig Budapest Főváros Levéltárát bízta meg. A kötet főszerkesztőjéül Ságvári Ágnes főigazgatót, a szerkesztő bizottság titkárául C. Harrach Erzsébetet, a terv- és térképtár vezetőjét jelölte ki. A szerteágazó és költséges feladatok végzését Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága nagyvonalú erkölcsi és anyagi támogatása tette lehetővé. Kecskeméti Károlynak, a Levéltári Tanács ügyvezető titkárának közismert ügyszeretete és Peter Walne nagy tekintélye lendítette át a szerkesztő bizottságot a kezdeti nehézségeken. A téma körvonalai, a szerkesztés elvei azonban még nem voltak eléggé tisztázottak. Emellett kétségkívül a munka újszerűségére, a levéltáros kollégák nagy elfoglaltságára, de az egyes levéltárak eltérő rendszerére s nem utolsósorban az együttműködő szerzők felfogásának különbözőségére is visszavezethetők kezdeti nehézségeink. A részletek megtárgyalására az 1977 szeptemberében Budapesten rendezett konferencián került sor. A vita alapjául a Budapest Főváros Levéltára által kidolgozott szerkesztési vázlat, valamint az időközben beérkezett több variáns szolgált. Egyik legértékesebbnek tartjuk ezek közül a belgrádit, amelynek nagy tudású és példamutatóan szerény szerzője, Danica Gavrilovié a kézirat nyomdába adása előtt meghalt. A tartalmi kérdések mellett - amelyekre még visszatérünk - a szerkesztés menetéről, feladatairól is döntés született. Együttműködésre kértük fel az összes európai országok fővárosait, a helsinki együttműködési és biztonsági okmányt aláíró kormányok székhelyeinek levéltárait (csupán Luxemburg, Monte Carlo és Tirana nem vállalt részt e munkából). A megbeszélés körvonalazta témánk időbeli és térbeli kereteit. Ezek szerint csupán a fővárossá válás folyamatának ábrázolásával foglalkozunk, s a forrásfeltárás is a történeti városmagra, annak zömében 1918-ig kibontakozott fejlődésre szorítkozik. A jelenkori építés problémáit csak annyiban érinti, amennyiben azok a történeti városmag funkcióváltozásával, beépítésével vagy a városi műemlékvédelemmel kapcsolatosak. Elemzi az agglomeráció problémáit is, amennyiben nevezett elővárosokat 1922-ig bezárólag az adott fővároshoz csatolták. Egyértelműen tisztáztuk, hogy a városépítés általunk alkalmazott fogalma magában foglalja a városrendezés, a föld feletti és alatti beépítés és a szolgáltatások körét is. Kötetünkben minden város külön fejezetet képez; a fejezetek a város nevének kezdőbetűje alapján, alfabetikus sorrendben találhatók. Az 1980 szeptemberében megjelent idegen nyelvű kötet az Európában leginkább használatos 17