Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Helsinki
tézkedési és gazdasági tervezéséért megfelelő hatósági testületek felelnek. Helsinki szervesen összehangolja tevékenységét a környező településekkel. A regionális tervezésben az állam részben közvetlenül, részben különböző együttműködési szervezeteken keresztül vesz részt. Ilyen együttműködési szervezet például a Helsinki Regionális Tervező Társaság, Helsinki Főváros Együttműködési Tanácsa. Az építkezés ellenőrzése Helsinkiben hagyományosan a városi hatósághoz tartozott. A XVIII. század közepén az volt a szokás, hogy az elöljárók között évente újraosztották a feladatokat, s erre az időre egyikük az építkezések ellenőre lett. Később, de még ugyanebben a században egy szakmailag képzett elöljáró ellenőrizte az építkezéseket. 1777-ben a város igazgatása elrendelte,hogy Helsinkiben az illetékes elöljárónak előre be kell jelenteni az építkezési szándékot. A középületek terveit jóváhagyás céljából Stockholmba küldték az ottani építésügyi hivatalokba. Több esetben stockholmi hivatalnokok készítették el a terveket. A cári időkben is érvényben maradtak a svéd időszak törvényei, beleértve azokat is, amelyek az építkezésekre vonatkoztak. A Stockholmban székelő központi hivatalok helyett azután Finnországban új hivatalokat állítottak fel. A közmunkák legfelső hatósága az 1810-ben alapított Intendánsi Hivatal lett. Az Intendánsi Hivatal az új épületek homlokzatainak elbírálásával a városépítkezésekben is közreműködött. (Ennek utóda a mai Rakennushallitus, az Állami Építésügyi Igazgatóság.) Mikor Helsinki 1812-ben a nagyhercegség fővárosa lett, a városrendezés és az építkezések irányítása a Helsinki Újjáépítési Bizottság hatáskörébe került. A bizottság 1825. évi felosztása után az elöljárók felügyelete alatt a helyi hatóságok, elsősorban a városi mérnökök irányították az építkezéseket. 1878 óta az Építésügyi Hivatal (mai nevén Rakennusvirasto) szervezi a feltöltési, gátépítési és más mélyépítési munkákat. Az Építésügyi Hivatal felelős a város saját építkezéseiért is. Az első helyhatósági építési szabályzatok Finnországban a XIX. század kezdetén íródtak. Az előző évszázadok építési irányelvei általánosságokat tartalmaztak, az egész birodalomra vonatkoztak és főként a tűzvédelmi előírások megtartását szorgalmazták. Helsinki első építési szabályzata 1825-ben lépett hatályba. A szabályzat a városterv szempontjainak figyelembevételével meghatározta az állami és magánépíttetők törvényes jogait és kötelességeit, a magánházak színezését is beleértve. Az építésügyi szabályzatok általában három részből álltak: a várostervet érintő részből, a telkeket és a telkek beépítési módját érintő részből és az építkezések lebonyolítását érintő részből. Minden épületről tervrajzot kellett készíteni. A középületek terveihez a szenátus jóváhagyása volt szükséges, a magánépületek terveit pedig a korábbi szabályok szerint a városi közigazgatás jóváhagyása után a kormányzó engedélyezte. A tervrajzokon be kellett mutatni az épület méreteit, külső megjelenését és belső elrendezését. A hivatalos eljárás céljaira helyszínrajzot, metszetet és a szintek alaprajzát kellett benyújtani. Az engedélyt az építkezés megkezdése előtt meg kellett szerezni. Az engedélyek elbírálásánál a törvényhatósági elöljáró, a polgármester, két-három elöljáró és két szakértő volt jelen. Az építkezések hatékonyabb ellenőrzése végett 1850-ben telekkönyvet vezettek be, amelyben feltüntették a telkek határait és a rajtuk létesített épületek helyét. Az építkezések ellenőrzéséről a szemlék jegyzőkönyvei tanúskodnak. A városi közigazgatás által fontosabbnak tartott építkezésekről időnként külön jegyzőkönyv is készült. A XIX. század végén a tervrajzokra vonatkozó előírásokat megszigorították. Meghatározták a tervek léptékét és előírták a tervek aláírását. A szemlék jegyzőkönyveinek tartalmazniuk kellett az épületek szerkezeti állékonyságára utaló megjegyzést is. Különleges esetekben a városi hatóság a tartományi építésügyi hivatal segítségét is igénybe vette. A városi hatóság hatásköre jogi szempontból korlátozott volt. A városi főépítésznek és az Állami Építésügyi Igazgatóság felügyelőinek nem volt elég idejük megvizsgálni minden egyedi esetet. A szaporodó építkezések hatékonyabb ellenőrzése helyi szervek felállítását tette szükségessé. A városi tanács 1895-ben egy építészt nevezett ki az építési ellenőr feladatának betöltésére, eredetileg félállásban. Rajta kívül a városi tanács építésügyi megbízottja és az egészségügyi elöljáróság képviseletében a tisztiorvos vett részt a felügyeletben. 1908-ban Helsinkiben új, önálló hatáskörrel rendelkező tisztséget hoztak létre, az építésügyi felügyelőét. Feladatai közé a városban és környékén épülő épületek terveinek ellenőrzése tartozott. (Hatásköre az állami építkezésekre nem terjedt ki.) 1912-ben e feladatkör ellátására Építésügyi Felügyelőséget szerveztek. A homlokzatok ellenőrzésére 1924-ben bizottságot állítottak fel, amely az építésügyi felügyelőből, a városi főépítészből, a várostervező építészből és a Városi Tanács évente újjáválasztott két tagjából állt. így azután a homlokzatok ellenőrzése az állami tisztviselők kezéből a városi építésügyi felügyelőségébe került. Az építkezések ellenőrzésére a század eleje óta számtalan helyi testületet alapítottak; ennek ellenére a városi építkezések szabályozásának kérdésében a városi közigazgatásé maradt a döntés joga, ez adta meg például az építési engedélyeket. Miután a város folytonosan változik, a tervezés egyik központi feladata a műemlékek védelme. Az elmúlt tíz évben közel 900 épületet bontottak le Helsinki belvárosában. Meglehetősen nagy szám ez, hiszen összesen körülbelül 7000 épület áll itt. A műemlékvédelem irányelvei a következők: a városi környezet történelmi foly-HELSINKI 159
