Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Dublin
racks), a Trinity College könyvtárát, a St Werburghtemplomot és a Dr. Steevens Kórházat. Edward Lovett Pearce (1699-1733) tervezte a Parlament épületét. Richard Cassels (1690-1751) a nyomdát és a Trinity College ebédlőjét, a Rotundát és a Leinster kastélyt (Leinster House), Thomas Ivory (1720-1786) a Bluecoat iskolát és a Newcomen Bankot, Thomas Cooley (1740-1784) a Városházát (City Hall), James Gandon (1743-1823) a Vámházat (Custom House), a Four Courts bíróság és a King’s Inns épületét, valamint a Parlament új szárnyait. Végül Francis Johnston (1760-1823) a St Georgetemplomot, a dublini vár királyi kápolnáját és a Főpostát (General Post Office). Az ír kormány amellett, hogy számos új középületet emeltetett és a dublini vár újjáépítését is finanszírozta, támogatta a Trinity College nagy részének újjáépítését is. A nemesség számos faragott kőből készült városi házat építtetett magának. Magánvállalkozók továbbra .is építettek utakat és tereket, valamint fejlesztették az északnyugaton fekvő Gardiner-birtokot és a délkeleti Dawson-, Molesworth-, Fitzwilliam- és Lesson-birtokokat is. A Gandon Carlisle hídja (ma O’Connell-híd) megépülésével (1791), amely a fenti két területet kapcsolja össze, kialakult a város új észak-déli tengelye. A hivatalos városrendezés az útszélesítési bizottság (Wide Streets Commission) megalakulásával indult meg 1757-ben, amely átalakította a régi város területének nagy részét, mind a falon belül, mind pedig kívül, ezenfelül pedig rakpartot épített, és a várost 11,6 km hosszú körúttal vette körül. Ezt a határt később a csatornarendszer városi szakaszai egészítették ki. Hasonlóan hasznos hivatalos részvételt jelez az útburkolási bizottság (Paving Board) 1774-es felállítása, amelynek az volt a feladata, hogy az utak burkolását, világítását és tisztítását irányítsa. Dublin kikötője északon és délen falakkal gazdagodott, ami nemcsak a Liífey hajózhatóságát javította, de lehetővé tette a falak mögötti talaj vizes föld lecsapolását ■ Ringsendnél 1707-ben fejezték be a meder és a dokkok építését. Megalakították a Ballast Office-t; ennek hatáskörébe tartozott a kikötőre vonatkozó rendeletek megalkotása. Jogkörét 1780-ban a Dublini Kikötő Fenntartására és Fejlesztésére Alakult Testület (Corporation for Preserving and Improving the Port of Dublin) vette át. 1772-ben a Nagy Csatornatársaság (Grand Canal Company) és 1789-ben a Királyi Csatornatársaság (Royal Canal Company) alakult azzal a céllal, hogy gondoskodjék a dublini kikötő és a mögöttes terület közti vízi útról. 1800-ra a város északnyugatot kivéve minden irányban a csatornákig terjedt. Az 1821-es népszámláláskor 186 000 lakost számláltak. Az 1801-es egyesülési törvény (Act of Union) felszámolta az ír parlamentet, de a város ennek ellenére továbbra is nőtt és fejlődött. Az 1829. évi katolikus emancipációs törvény (Catholic Emancipation Act) nyomán sok katolikus templomot emeltek. A század közepére Dublinnak vasúti összeköttetése volt Cork, Galway és Belfast városokkal, és 1840-1860 között négy pályaudvart építettek. Az 1841. évi írországi városi testületi törvény (Municipal Corporations Act, Ireland) gyökeresen megváltoztatta közigazgatását. A törvény értelmében a polgármestert, a városatyákat (alderman) és a tanácstagokat az adófizetők választották. A törvény módosította a város határait is, ezeket a kőrútnál és a csatornáknál jelölte ki. A következő 20 év során a városi testület jogkörét növelte a St Sepulchre-, valamint a Thomascourt- és Donore-kiváltság megszűnése. 1851-ben a testület átvette az útszélesítési és az útburkolási bizottság hatáskörét is. A század második felében a lakosok száma hirtelen megnőtt, és hála a helyiérdekű vasútrendszer kiépítésének, a lakosság a csatornától délkeletre, délnyugatra, északkeletre fekvő, de közigazgatásilag Dublin grófsághoz tartozó falvakba is kiáramlott. A város terjeszkedésének a kézbentartására parlamenti törvénnyel öt járás alakult, amelyeket nem a fővárosi testület, hanem külön biztosok igazgattak. A helyi (ír) kormányzat törvénye [Local Government - (Ireland) Act] 1898-ban ezt az öt járást városi kerületté nyilvánította, amelyeket a városi kerületi tanácsok (Urban Discrict Councils) igazgattak. 1900-ban három közülük beolvadt Dublin városába, s így annak területe 15,21 km2- ről (amelyet az 1841-es törvény szabott meg) 32,01 km2-re növekedett. A fennmaradó két városi kerület, Rathmines és Rathgar, valamint Pembroke csak 1930-ban olvadt be a városba. 1901-re Dublin összlakossága 376000-re növekedett az 1851-es 255000-ről, és a régi városrészek túlzsúfoltakká váltak. A múlt században épült Györgykorabeli házak állapota egyre rosszabb lett, bérkaszárnyává alakították őket, és a becslések szerint a csatornák között a lakosság egyharmada nyomortelepi körülmények között élt. Az 1904-ben alapított Iveagh Trust sokat tett a lakáshelyzet javítására. Az 1916-os felkelés során súlyosan megsérült a Főposta, a Lower O’Connell utca és sok környező utca is. 1921-1922-ben az Upper O’Connell utca és sok épület szenvedett kárt; az ezekben őrzött iratok úgyszólván teljesen megsemmisültek. Az érintett épületek között volt a Vámház és a Public Record Office of Ireland (ír Levéltár) is, mindkét megrongált épületet újjáépítették. Az ír Szabad Állam megalakulása után, 1922-ben Dublin lett a független állam törvényhozási és közigazgatási fővárosa. DUBLIN 145
