Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
Az egyházi építkezések indulása (1923-1927)
1925 januárjára készültek el az engedélyezési tervek, a telek pontos kijelölése azonban csak áprilisban történt meg. A templom szentélyéhez árkádsorral kapcsolódott a plébánia. Kotsis a nekifutó út tengelyére szimmetrikusan tervezte az egész épületegyüttest, azonban a telek pontosítása után felmerült, hogy a plébániát esetleg délre helyezik át. A főváros azonban a plébánia építését semmilyen formában nem engedélyezte. A középítési bizottságnak aggályai voltak „az épület kvalitásával szemben”, annak „művészi és monumentális kivitele szempontjából [...] ilyen nagyon exponált helyen”.126 Az egyházközség februárban küldte meg a templom és a lelkészlak tervét engedélyezésre az egyházi hatóságnak. Kérvényükben külön kiemelték az épületben alkalmazott újításokat és annak előnyeit. A padlószint megemelése - indoklásuk szerint - szükséges volt, hogy a templom kellően uralja a Damjanich utcát; az alsó szintben elhelyezhető szociális és kulturális célú intézményeket (gyűlésterem, Oltáregyesület, Férfi Liga, leánykörök stb.) a modern városi pasztorizáció már megköveteli; az egységesen kialakított nagy belső a főoltárra és a liturgiára fókuszál, ezt szolgálja a kórus és az orgona szentély (oltár) mögötti elhelyezése (nyugati mintára), ami a magyarországi egyházi építészetben szintén szokatlan volt. A bíboros e nagyszabású templom tervéről kikérte a műértő Szőnyi Ottó véleményét, aki pécsi egyházmegyei papként egyben a MOB előadója is volt. Szőnyi márciusban írott levelében igen pozitívan vélekedett a templom liturgiái és esztétikai megoldásáról, és teljes mértékben támogatta az újdonságokat. A centrális és hosszházas alaprajzi megoldás kombinációját kiválónak tartotta. Szerinte a mellékoltárok kápolnaszerű fülkében történő elhelyezése a teret jól tagolja; a nem túl magas kupola nem szolgálta volna megfelelően az út méltó lezárását, a hangsúlyos torony viszont megoldja ezt. A kórus és az orgona főoltár mögötti elhelyezését liturgiái és akusztikai szempontból is jónak vélte, hangsúlyozta, hogy az őskeresztény időkben a kórus a szentély előtt állt, közvetlenebb kapcsolatot biztosítva a liturgiával. A templomokban csak később kezdték alkalmazni a nyugati karzatot. A templomtér alá helyezett szociális funkciójú helyiségeket sem kifogásolta, mivel szerinte az alsó terek jól szervezettek, jól szigeteltek. Liturgiái szempontból egyedül a templom fölötti hálóhelyiségek kialakítása nem megengedett. Két kisebb technikai problémát észrevételezett: a mellékoltárok feletti ablakok zavaró elhelyezését a szembejövő fény miatt és az áldoztató rács előtti lépcsőzet veszélyességét. A templom és a plébániaház jó kapcsolatát közlekedési és törmegformálási szempontból is dicsérte.127 Szőnyi kimerítő és minden részletre kiterjedő véleménye alapján a bíboros engedélyezte a „liturgikus szempontból kifogástalan és művészi szempontból sikerült” tervet. Az egyházközség májusban egy évre országos adománygyűjtésre kapott engedélyt a belügyminisztertől.128 Az előző századok során a természeti csapásoktól, egyéni emberi tragédiáktól való megmenekülés emlékére állítottak hálaadó templomokat. A Regnum Marianum közösségének szándéka politikai-történelmi eseményekhez kötődött: „Hálából a kommunizmustól való megszabadulásért. [...] Emeljük e templomot, hogy maradandóan emlékeztessen mindenkit a vörös rémuralom borzalmaira, [...] hogy a megcsonkítás és anyagi romlás közepette fennen hirdesse és szolgálja az ezeréves integer Nagy-Magyarország, a történelmi Regnum Marianum gondolatát” - fogalmazták meg az építtetők 1925. évi memorandumukban.129 Ez a revíziós gondolat a továbbiakban azonban nem jelent meg a templom építészeti megfogalmazásában. A templom gondolatának és megvalósításának támogatására - az építés fővédnökeként - sikerült megnyerni Albrecht királyi herceget, Csernoch János érsek-bíborost és Horthy Miklósnét, a kormányzó nejét. 1925. október 10-én az alapkőletételhez kapcsolódó nagyszabású ünnepélyen részt vett a kormányzó és az építkezés fővédnöke is.130 Az első kapavágásra a következő évben, Shvoy Lajos ezüstmiséje alkalmából, 1926. július 11-én került sor. Az építkezés költségeit az egyházközség vállalta, és mintegy egyharmadát (2 milliárd koronát a hívek adományából és egy amerikai gyűjtőkörűt eredményeként) elő is teremtette. A főváros csak a kőburkolati kiadások fedezésére kötelezte el magát. Az épület - annak ellenére, hogy jelentős védnökei voltak - igen lassan, öt év alatt készült el. Shvoyt időközben áthelyezték Székesfehérvárra megyéspüspöknek. A templom 1928-1929-ben a New York-i magyar kolóniától kapott támogatást a belső berendezéséhez.131 Az egyházközség pénze közben egyre fogyott, az építkezés lelassult, sőt 1929-ben, a gazdasági válság kezdetén le is állt egy évre. Az épület állapota romlott, az egyházközségnek viszont a felgyülemlett adósságot kellett törlesztenie. Ezért 1930-ban a fővároshoz fordult anyagi támogatásért az ideiglenes befejezéshez. 126 Fővárosi Közlöny 37 (1926) 31. sz. július 9. 1729. p. Felmerült, hogy a tervek fővárosi elbírálásánál bevonják a képzőművészeti bizottságot is, de aztán elvetették, mert nem akartak ebből precedenst teremteni. 127 PrLEgyk Kát 29, 948/1925. 128 219 296/1925 B.M. sz. körrendelet. BFL IV.1407.b. 410/1925-IX. cs. 129 Prakfalvi 1990. 63. p. 130 PrL Egyk Kát 25, 3345/1925. Az iratban megtalálható az alapkőletétel programja. Fővárosi Közlöny 36 (1925) 41. sz. november 6. 1238. p. 131 Boros Jenő egy 16. századi (Baroccio) festményt és egy 17. századi festményt ajándékozott a belsőbe. (Baroccio-képet kapott ajándékba Amerikából a főváros.) Budapesti Hírlap 48 (1928) november 3. 10. p, Újabb értékes régi festményt kapott ajándékba Amerikából a főváros. Budapesti Hírlap 49 (1929) március 9. 8. p. Kotsis Iván (1889-1980) építészcsalád tagja volt. Olaszországban és Németországban járt tanulmányúton. 1920-ban az olasz építészet tárgyköréből magántanári képesítést szerzett. 1922-től az Épülettervezési Tanszéken tanított. A műegyetemi építészoktatás meghatározó alakja, 1926-1949 között egyetemi tanár volt. A historizáló formáktól az 1920-as évek végére eljutott a modern építészetig. Építészeti szakírói munkássága rendkívül gazdag. A kép forrása: Az 50 éves Vállalkozók Lapja 1929.185. p. A Regnum Marianum a Damjanich utca tengelyébe került BFL IV. 1409.C 8489/40-III. 63
